Vb 2014: Prandelli még 4 évig maradhat olasz kapitány

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.27. 10:10
A La Gazzetta dello Sport információi szerint Cesare Prandelli meghosszabbíthatja a szerződését az Olasz Labdarúgó-szövetséggel (FIGC), és további négy évig vezetheti szövetségi kapitányként a válogatott munkáját.

Prandelli feltételeket is szabott a szövetségnek: szeretné a jövőben – tulajdonképpen amolyan szakmai igazgatóként – az utánpótlás-válogatottakat is felügyelni, hogy egységes rendszert tudjon kialakítani az A-válogatottnál és az U-csapatoknál. Kérte legalább három új szövetségi edzőkomplexum létrehozását is.

Korábban Prandelli úgy vélekedett, hogy a 2014-es világbajnokság után szeretne ismét klubedzőként dolgozni. A Gazzetta úgy tudja, hogy jelenleg nincs terítéken elég vonzó projekt Prandelli számára – egyedül az Internazionale lenne ilyen, ha Walter Mazzarrival szemben elfogy a türelem.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik