Chicharito vezérletével Mexikó legyőzte Japánt, és csoportharmadik

Vágólapra másolva!
2013.06.22. 20:45
null
Chicharito duplájának köszönhetően Mexikó szerezte meg a csoport harmadik helyét (Fotó: Reuters)
Mexikó labdarúgó-válogatottja győzelemmel búcsúzott a Konföderációs Kupától, Javier Hernández duplájával 2–1-re legyőzve Japánt. Hernández a hajrában tizenegyest hibázott, de a közép-amerikaiaknak ezúttal ez is belefért, ők szerezték meg a csoport harmadik helyét az ázsiaiak előtt.

KÖVESSE NYOMON A MÉRKŐZÉST ONLINE TUDÓSÍTÁSUNK SEGÍTSÉGÉVEL!

A MÉRKŐZÉS

A találkozót a japánok kezdték veszélyesebben, Kagava már az ötödik percben megszerezhette volna a vezetést övéinek, ám Ochoa bravúrral védte a Manchester United játékosának mintegy 12 méterről leadott lövését.

A folytatásban is az ázsiaiak akarata érvényesült, Mexikó „nem találta” a játékát, ennek folyományaként pedig gólhelyzeteket sem tudott kialakítani a Javier Hernández vezette támadósor.

Az első félidő második felére aztán a közép-amerikai válogatott is „megérkezett” a meccsbe, José Manuel de la Torre tanítványai immáron több időt tudtak eltölteni a japánok térfelén, ám az igazán komoly mexikói helyzetre egészen a 40. percig várni kellett. Ekkor Jorge Torres adott be a bal oldalról, az ázsiai védők teljesen megfeledkeztek a középen érkező Andrés Guardadóról, aki előredőlve a jobb oldali kapufára fejelte a labdát.

A második félidő – szerencsére – már jóval mozgalmasabbra sikerült, főképp Javier Hernándeznek köszönhetően.

Az 54. percben Guardado ragyogóan centerezett a bal oldalról, középen érkezett Chicharito, és öt méterről a kiszolgáltatott helyzetben lévő Kavasima mellett a kapu közepébe fejelte a labdát. 0–1

A 61. percben egyenlíthetett volna Japán, ám Maeda lövése centikkel elsuhant a bal oldali kapufa mellett, ez pedig öt perccel később megbosszulta magát. Giovani jobb oldalról beívelt szögletét a rövid oldalon érkező Mier megcsúsztatta, középen pedig ezúttal is jó helyen tartózkodott Chicharito, és a védője szorításából három méterről a kapuba továbbított. 0–2

A folytatásban Japán a szépítés reményében kinyílt, ám ennek megvolt a veszélye, hiszen a mexikóiak villámgyors szélsőik révén veszélyes kontrákat vezettek. Giovani előtt több lehetőség is adódott a gólszerzésre, ám Kavasima rendre kibabrált a fehér mezesek tízesével, és hárította lövéseit.

A hajrában aztán egy remekbe szabott támadás végén összejött Japánnak a szépítés. Kagava indult meg a tizenhatos előterében a labdával, majd remek ütemben löbbölte azt a védők mögé Endo elé, aki centerezett, Okazaki pedig három méterről a léc segítségével betalált. Ochoa még hozzáért a labdához, ám a szerencse nem az ő pártján állt. 1–2

Eseménytelenségbe a hosszabbítás sem torkollott. A labdáért folyó csata során a tizenhatoson belül Chicharito és Josida akaszkodott össze, előbbi a földre vetette magát, a játékvezető pedig rögvest a sípjába fújt, tizenegyes. A labda mögé a sértett állt, ám kísérletét hárította Kavasima, a kipattanónál pedig kisegítette a léc, amelyre Chicharito óriási erővel rábombázta a labdát.

Mexikó legyőzte Japánt, így a csoport harmadik helyén zárt, míg Alberto Zaccheroni legénysége szerzett pont nélkül búcsúzott a tornától.

KONFÖDERÁCIÓS KUPA
A-CSOPORT, 3. FORDULÓ
JapánMexikó 1–2 (0–0)
G:
Okazaki (86.), ill. J. Hernández (54., 66.)

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Brazília 3 3 9–2 +7 9
2. Olaszország 3 2 1 8–8 0 6
3. Mexikó 3 1 2 3–5 –2 3
4. Japán 3 3 4–9 –5 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik