Balotelli duplájával döntőbe jutott Olaszország

Vágólapra másolva!
2012.06.28. 20:43
null
Érthető Mario Balotelli öröme – két gólt szerzett az első félidőben (Fotó: Reuters)
Az olasz válogatott lesz Spanyolország ellenfele a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjében, Cesare Prandelli együttese ugyanis Mario Balotelli duplájával 2–1-ra legyőzte Németországot. Mesut Özil a ráadásban tizenegyesből szépített.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA!

A remek formában lévő németek számára nem csupán a döntőjébe jutás volt a tét a találkozó előtt, hiszen azzal a tudattal léptek pályára, hogy egyrészt nagy tornán még sohasem verték meg Olaszországot, másrészt 500. győzelmére készült a Nationalelf, harmadrészt meg folytatniuk „kellett" a mérkőzés előtt 15-nél járó veretlenségi rekordjukat.

Joachim Löw a mumus ellen a kezdőbe jelölte az egyszemélyes csatársorban Mario Gomezt, míg a középpályán nem kis meglepetésre Thomas Müller és Marco Reus helyett Toni Kroos kezdett a jobb oldalon, átellenben pedig Lukas Podolski.

Hogy igen meglepő volt Löw újabb húzása, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Kroos eddig három meccsen lépett pályára a tornán, mindháromszor a csoportkörben és csereként, és – a ráadásperceket nem számítva – mindössze 18 minutumot töltött a pályán összesen.

„A történelem megtaníthat sok mindenre, de most csak a jelen számít. A német modell, a fiatalok bevonása lenne a követendő példa? Tíz évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy teljesen megváltoztatják taktikájukat, és most ennek aratják le gyümölcsét" – így a mérkőzés előtt Löw kollégája, Cesare Prandelli, akinek keretében nem épült fel teljesen Thiago Motta, és ismét a sokat kritizált Riccardo Montolivo kezdett helyette a középpályán.

Éppen Montolivo adott remek labdát a 4. percben Mario Balotellinek, ám tisztázott a támadó elől a kiválóan kimozduló kapus, Manuel Neuer. Nem sokkal később Neuer poszttársa, Gianluigi Buffon hozta a frászt övéire, mert borzalmasan mozdult ki egy szögletre, ám Andrea Pirlo kisegítette kapusát, és blokkolta a gólvonalon Mats Hummels közeli fejesét. Pirlo már sokadszor mentette meg övéit ezen a tornán...

Pirlo blokkolása
Pirlo blokkolása

Buffon jó kapus, mert később is szerencséje volt, amikor Jerome Boateng halovány beadását az ötösön álló Andrea Barzagliratolta, és a meglepett olasz védőről az üresen maradt kapu felé csordogált a labda, de a bal alsó mellett pár centiméterrel hagyta el a játékteret.

Az első bő negyedóra német mezőnyfölényt hozott, de a meglepően élénk Montolivo vezetésével igyekeztek a déliek kihasználni a szellős német emberfogást, és kétszer is megtornáztatták Neuert.

Az újabb német védelmi hibát pedig már góllal büntette a squadra azzurra: Giorgio Chiellini kavargatott a bal szélen, passzát Antonio Cassano ívelte be, az ötösről Mario Balotelli pedig nyugodtan fejelhetett a kapuba, mert Neuer a gólvonalon ragadt, Holger Badstuber pedig csak szemmel verte a csatárt. Sikertelenül: 0–1.


Visszahökkentette a kapott gól a németeket, de a 33. percben a sokadik jó Boateng-beadásnál nagyot kellett mentenie Balzarettinek, majd egy Khedira-bombát kapott ki a jobb felső elől Buffon.

Az olaszok vezető találata
Az olaszok vezető találata
Nem sokkal később Balotelli megmutatta, hogyan kell ezt: meglépett Montolivo remek labdájával (a német védelem ismét tragikusan működött, az utolsó ember, Philipp Lahm helyezkedett bűn rosszul, a többi német elöl ragadt!), majd 16 méterről irgalmatlan erővel a bal felső sarokba bombázott. 0–2

Balotelli ezzel csatlakozott a góllövőlista éllovasaihoz, hiszen ezt volt a harmadik találata ezen a tornán. Korábban nem volt ilyen gólerős, mondhatni, Márió-ideje vártak arra az olaszok, hogy végre megrázza magát.

Löw a szünetben kettős cserére szánta el magát, Gomez és Podolski helyére Klose és Reus állt be. Utóbbi csakhamar helyzetbe került, de kissé eltörte a labdát, amely így Buffon könnyű zsákmánya lett. Nála is nagyobb ziccert hagyott ki a második olasz gólban ludas Philipp Lahm, aki 14 méterről, középről durrantott a kapu fölé – belehúzott tehát a fordulás után a német csapat.

Érdekesen reagáltak az olaszok a kezdeti német rohamokra, mert hátul szigorúan megmaradt a négyes fal, de elöl letámadással próbálkozott négy-öt ember is. Kissé kettészakadt ettől a Prandelli-csapat, kétszer is nagyot kellett menteni hátul Chielliniéknek a meglóduló németek elől. Meglehetősen korán lehozta az olasz mester Cassanót, akit az 58. percben Alessandro Diamanti váltott.

A 62. percben ismét Reus veszélyeztetett, de szépen ívelt szabadrúgását Buffon a lécre paskolta, a labda onnan pedig a kapu mögé perdült. Válaszképpen a legjobb eddigi Eb-szereplésével előrukkoló, a gyepről másfél perc alatt legyötrődő Montolivót a védekezéshez nagyságrendekkel jobban védekező Thiago Motta váltotta, egyértelművé téve az olasz szándékokat a hátralévő időre.

De nehogy azt higgyük, hogy csakis a catenaccióra koncentráltak, egy ügyes kontrából Claudio Marchisio a 67. minutumban eldönthette volna a mérkőzést, ha kissé jobban céloz.

Leandalgott Balotelli is (miután ápolták, aztán ott is ragadt az oldalvonalon kívül...), természetesen Antonio Di Natale jött be helyére, amoda a világbajnokság gólkirálya, Thomas Müller kapott lehetőséget a bizonyításra. A hajrára fordulva sem nyugodott meg a német csapat, de miért is tette volna, kétségbeesetten ívelgettek a két szélről a kapu elé a németek, különösebb eredmény nélkül. A kék mezeseknél Pirlo dobálta ki a szélekre a labdákat, egy ilyenből Marchisio került ajtó-ablak helyzetbe, de elpuskázta ezt is.

Di Natale sem bánt különbül a maga lehetőségével, majd amikor Balzaretti végre higgadt volt, kiderült, lesről talált Neuer hálójába. Mint a fentiekből kiderült, egyáltalán nem arról volt szó tehát, hogy a fergeteges németek kapujuk elé szögezték volna ellenfelüket a hajrára...

Özil higgadtan értékesítette a büntetőt (Fotó: Reuters)
Özil higgadtan értékesítette a büntetőt (Fotó: Reuters)

Hogy ne olyan keserű szájízzel búcsúzzanak a németek, Diamanti összehozott még nekik egy büntetőt (nem biztos, hogy a bíró ugyanígy ítélt volna gól nélküli állásnál), amelyet Mesut Özil értékesített: 1–2.

TUDHATTÁK VOLNA
Egyébként a két Mario, Gomez és Balotelli nagy csatájaként harangozták be német lapok a találkozót, amelyet végül utóbbi nyert meg. Tudhatták volna: Szuper Márió is olasz származású volt...

Azt régóta tudjuk, hogy messze nem igaz már a linekeri mondás, miszerint a végén mindig a németek örülnek, de jóval többet vártunk tőlük, hiszen bár jól kezdtek, egyáltalán nem tudtak újítani a kapott gól(ok) után. Hajtottak, kapartak becsülettel, a végére kiderült, még szerencséjük sincs.

Az olaszokat csakis dicsérni lehet hozzáállásuk miatt, megmutatták, hogy nem kisiklott eredmény volt a spanyolok elleni döntetlen – és éppen ellenük zárják majd a kontinenstornát. Emlékeznek még, mit írtunk az Eb előtti csapatbemutatóban? Az előjelek alapján Eb-t nyernek az olaszok...

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA!

A NEMZETI SPORT HELYSZÍNI TUDÓSÍTÓINAK MOBILITÁSÁT AZ I30 FORGALMAZÓJA, A HYUNDAI HOLDING HUNGARY KFT. BIZTOSÍTJA.

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI

(A Magyar Televízió felvétele)

EURO 2012
ELŐDÖNTŐ
NÉMETORSZÁG–OLASZORSZÁG 1–2 (0–2)
Varsó, Nemzeti Stadion, 58 500 néző. Vezette: Lannoy (francia)
NÉMETORSZÁG: Neuer – J. Boateng (T. Müller, 71.), Hummels, Badstuber, Lahm – Khedira, Schweinsteiger – Kroos, Özil, Podolski (Reus, a szünetben) – Gomez (Klose, a szünetben). Szövetségi kapitány: Joachim Löw
Kispad: Wiese, Zieler (kapusok), Schmelzer, Höwedes, Mertesacker, Gündogan, Schürrle, L. Bender, Götze
OLASZORSZÁG: Buffon – Balzaretti, Bonucci, Barzagli, Chiellini – De Rossi, Pirlo, Marchisio (T. Motta, 64.) – Montolivo – Cassano (Diamanti, 58.), Balotelli (Di Natale, 70.). Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli
Kispad: Sirigu, De Sanctis (kapusok), Ogbonna, Abate, Giaccherini, Nocerino, Borini, Giovinco. Eltiltva: Maggio
Gólszerző: Özil (90+2. – 11-esből), ill. Balotelli (20., 36.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik