Vb 2022: Olyanok voltunk, mint a passzívan játszó kézicsapat – spanyol lapszemle

Vágólapra másolva!
2022.12.07. 10:11
A spanyol válogatott a rendes játékidőben és a hosszabbításban sem tudta legyőzni Marokkót kedden, a katari labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében, így tizenegyespárbajra került sor, ám ott az első három próbálkozását elrontotta, így búcsúzott a tornától. A spanyol sajtóban Luis Enrique felelőssége mellett többnyire azt taglalják, hogy a 2010-es győzelem óta mennyire rosszul alakul a történetük a vb-ken.

Az As így fogalmaz elemzőcikkében:„Iker Casillas 2010. július tiznegyedikén emelte magasba a világbajnoki trófeát Dél-Afrikában. Spanyolország a következő három tornán összesen tizenegy mérkőzést játszott – Brazíliában (2014), Oroszországban (2018) és Katarban (2022) –, ezeken mindössze három meccset nyert, világbajnokságonként egyszer-egyszer, Ausztrália, Irán és Costa Rica ellen. A morzsája sem maradt meg az akkori bajnokcsapatunknak. Igaz, hogy Marokkó ellen domináltunk, pokolian jó volt a labdabirtoklásunk, de véget kell vetnünk azt értelmetlen keresztbe passzolgatásnak, ami passzívan játszó kézilabdacsapatra emlékezetet miket. Körbe kell járatnunk a labdát, s felfelé, minőségben megjátszani, miközben megtaláljuk a réseket a vetélytársak védelmén.”
Az As így fogalmaz elemzőcikkében:„Iker Casillas 2010. július tiznegyedikén emelte magasba a világbajnoki trófeát Dél-Afrikában. Spanyolország a következő három tornán összesen tizenegy mérkőzést játszott – Brazíliában (2014), Oroszországban (2018) és Katarban (2022) –, ezeken mindössze három meccset nyert, világbajnokságonként egyszer-egyszer, Ausztrália, Irán és Costa Rica ellen. A morzsája sem maradt meg az akkori bajnokcsapatunknak. Igaz, hogy Marokkó ellen domináltunk, pokolian jó volt a labdabirtoklásunk, de véget kell vetnünk azt értelmetlen keresztbe passzolgatásnak, ami passzívan játszó kézilabdacsapatra emlékezetet miket. Körbe kell járatnunk a labdát, s felfelé, minőségben megjátszani, miközben megtaláljuk a réseket a vetélytársak védelmén.”

Az As újságírója, Tomas Roncero arra is kitért, hogy a 118. percben érezte, kiesnek: „Rájöttem, hogy minden elveszett akkor, amikor Nico Williamst lehoztuk a pályáról – elképesztő energiájával és dinamikájával a csapat legjobbja volt. A kölyöknek minden oka megvolt arra, hogy összetörve távozzon. Pablo Sarabia szükségtelen teherrel érkezett tizenegyest rúgni; amikor az utolsó percekben csak ezért behozol egy játékost, az általában rosszul sül el.”

„Válogatott horrortörténetek” címmel is közölt cikket a Marca, amelyben azzal foglalkozik, hogy a legutóbbi három világbajnokságon a nyolcaddöntőnél tovább nem jutottak, egyszer ráadásul – 2014-ben – még a csoportkörből való továbbjutás sem sikerült.


„Akarom, de nem tudom elérni”
– jellemezte Spanyolország játékát a Marca; különösen amiatt, mert a válogatott képtelen volt kihasználni hatalmas labdabirtoklási fölényét.

„Küldj tojásokat, Luis Padrique” – ezzel a címmel jelezte a Mundo Deportivo újságírója, Cristina Cubero, hogy írásában a szövetségi kapitány, Luis Enrique felelősségét firtatja (a padre spanyolul annyit tesz, apa, tehát a mester nevéből szójátékot csinált).

A Mundo Deportivo szerint Enrique mindenkivel szemben pontosan megszabta, hogy mit vár el tőle, ám ezzel elvette a játékosok döntéshozatali képességét a pályán – a lap szerint ez azért nagy hiba, mert klasszis labdarúgóik vannak, akiknek remek az improvizatív képessége.

A portál továbbá nehezményezte, hogy médiában több szó esett a Luis Enrique tojásevési szokásairól, mint arról, Ansu Fati, Marcos Llorrente vagy Pablo Sarbia miért nem játszott a csoportmérkőzéseken (Fati kapott 23 percet Japán ellen – a szerk.)

„Többet beszéltek a kerékpárokról és Gijónról, mint arról, hogy mi hiányzott nemzeti együttesünkből akkor, amikor a japánok megrémítették, s legyőzték fiataljainkat. Luis Padrique jól indult kísérlet volt, mert megtestesítette azt az edzői figurát, amelyiknek meg kell védenie a tanítványait a sajtóval, és a közvéleménnyel szemben. De az igazság az, hogy megakadályozta őket abban, hogy megküzdjenek a nehézségekkel, és ezektől is fejlődjenek.”

A barcelonai Sport című lap meglátása szerint hiányoztak a spanyol válogatottból a meghatározó játékosok, olyanok, mint az FC Barcelonának volt Lionel Messi, Neymar vagy Luis Suárez: „Három személyiség, aki egyedül képes eldönteni egy mérkőzést. Spanyolország jelenleg nem számíthat egyetlen ilyen típusú futballistára sem” – idézte az MTI a lapot.

„Szomorú és brutális epilógus” – fogalmazott a La Vanguardia című napilap, utalva arra, hogy a tizenegyespárbajban a spanyolok háromból hármat hibáztak, a csapatkapitány Sergio Busquets mellett Sarabia és Carlos Soler is elhibázta a lövést.

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
NYOLCADDÖNTŐ

MAROKKÓ–SPANYOLORSZÁG 0–0 – 11-esekkel 3–0
Al-Rajjan,
Egyetemvárosi Stadion, 44 667 néző. Vezette: Rapallini (argentin)
MAROKKÓ:
Bunu – Hakimi, Agerd (el-Jamik, 84.), Szaissz, Mazraui (Attijat Allah, 82.) – Unahi (Benun, 120.), Amrabat, Amallah (Seddira, 82.) – Zijes, en-Nesziri (Szabiri, 82.), Bufal (Abde, 66.).Szövetségi kapitány: Valid Regragi
SPANYOLORSZÁG:
Unai Simón – M. Llorente, Rodri, Laporte, Jordi Alba (Balde, 98.) – Gavi (Soler, 63.), Busquets, Pedri – Ferran Torres (N. Williams, 75.; Sarabia, 119.), Asensio (Morata, 63.), Olmo (Ansu Fati, 98.).Szövetségi kapitány: Luis Enrique

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik