Vb 2022: nem maradt olyan válogatott, amely kiállna az oroszok ellen a pótselejtezőn

CS. M.CS. M.
2022.02.27. 16:26
null
Patrik Schickék sem játszanának az oroszok ellen (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Lengyel Labdarúgó-szövetség elnöke, Cezary Kulesza szombaton bejelentette, hogy az Ukrajna ellen kezdeményezett, s még mindig zajló háborús helyzet miatt a lengyel válogatott nem kíván pályára lépni Oroszország ellen a március 24-én esedékes világbajnoki selejtező mérkőzésen. Később Svédország is jelezte ugyanezt, vasárnap pedig a cseh szövetség is ezzel kapcsolatban adott ki közleményt.

Pénteken beszámoltunk róla, hogy a lengyel, a svéd és a cseh labdarúgó-szövetség közös közleményben jelezte, szerintük Oroszország nem lehet házigazdája az idei világbajnokság márciusi pótselejtezőinek, mivel Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban katonai művelet végrehajtását rendelte el Ukrajnában. Az UEFA pénteken bejelentette, hogy az érintett válogatottaknak semleges helyszínen kell lejátszaniuk a mérkőzéseiket.

Ezt követően szombaton a lengyel, majd a svéd szövetség is jelezte, nem kíván Oroszország ellen pályára lépni a pótselejtezőben – semleges helyszínen sem. A csehek vasárnap reagáltak erre:

„A Cseh Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottsága, a stáb tagjai és a válogatott játékosai egyetértenek abban, hogy a jelenlegi helyzetben semleges helyszínen sem lehet pályára lépni az orosz válogatott ellen. Mindannyian azt szeretnénk, hogy a háború mihamarabb véget érjen” – olvasható a szövetség hivatalos Twitter-oldalán.

Nagyon úgy tűnik tehát, hogy két lehetősége maradt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnek (FIFA): kizárja Oroszországot, amely így biztosan nem lenne ott a 2022-es katari világbajnokságon, vagy játék nélkül juttatja tovább mindkét körből, ellenfelei visszalépése miatt. Utóbbi esetén az oroszok automatikusan kvalifikálnák magukat a vb-re.

Az ügyben a Francia Labdarúgó-szövetség elnöke, Noël Le Graët is megszólalt: „Oroszországot ki kell zárni a 2022-es világbajnokságról. A sport világa, különösen a futball, nem maradhat semleges. Annyi biztos, hogy én semmiképp sem ellenezném az oroszok kiutasítását” – idézte az elnököt a Le Parisien.


Legfrissebb hírek

Az orosz szövetség csatlakozott a World Boxinghoz

Ökölvívás
18 órája

Az oroszok nem indulhatnak, négy magyar szerepel Huelvában a tollaslabda Eb-n

Egyéb egyéni
2026.03.18. 12:40

Az orosz kajak-kenusok semlegesként indulhatnak a vb-n

Kajak-kenu
2026.03.11. 15:51

Visszatérhetnek a nemzetközi mezőnybe az orosz utánpótlás kézilabda-válogatottak

Kézilabda
2026.03.07. 14:42

A CAS és a kollektív bűnösség: meddig ér az útlevél?

Egyéb egyéni
2026.03.06. 19:19

A semlegesség ára: mit rejt az AIN-státusz?

Egyéb egyéni
2026.03.01. 19:05

A Nemzetközi Sportmászószövetség véget vetett az oroszok és a fehéroroszok felfüggesztésének

Egyéb egyéni
2026.02.23. 17:16

A svéd női curlingcsapat szerezte meg az utolsó előtti aranyérmet a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.22. 13:59
Ezek is érdekelhetik