UEFA: semleges helyszíneken játszanak az ukrán és az orosz csapatok

Cs. B.Cs. B.
2022.02.25. 11:35
null
Az Európa-ligában 16 közé jutó Szpartak Moszkvát is érinti a változás (Fotó: AFP)<br />
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) pénteken rendkívüli ülést tartott az orosz–ukrán konfliktus miatt, és a hivatalos oldalán közölte, hogy az érintett országok klub- és nemzeti csapatainak semleges helyszíneken kell lejátszaniuk az európai szövetség által rendezett hazai mérkőzéseiket.

 

A Bajnokok Ligájában már egyik ország klubcsapata sem érintett, de az Európa-ligában még talpon van az orosz Szpartak Moszkva, amely a Szoboszlai Dominikot, Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató RB Leipziggel találkozik a 16 között.

A 2022-es katari világbajnokság pótselejtezőjén Oroszország és Ukrajna is részt vesz: előbbi a B jelű ágra került, amelyen eredetileg hazai pályán fogadta volna Lengyelországot, s továbbjutás esetén a döntő – amelyet a Svédország–Csehország párosítás győztesével vívhat – házigazdája lett volna. Ukrajna fellépését különösebben nem befolyásolta a változtatás, hiszen az A jelű ágon szerepel, és Skóciához látogat. Ha továbbjutnának az ukránok, a walesiek vagy az osztrákok vendégeként lépnek pályára.

Mint ismeretes, az Ukrán Labdarúgó-szövetség csütörtökön a hivatalos honlapján bejelentette, hogy az országban bevezetett hadiállapot miatt felfüggesztette a bajnokságokat.

AZ UEFA TOVÁBBI, EZ ÜGYBEN HOZOTT DÖNTÉSEI (MINT A BL-DÖNTŐ HELYSZÍNÉNEK MÓDOSÍTÁSA) ITT!

A PÓTSELEJTEZŐS PÁRHARCOK ÁG SZERINT

A JELŰ ÁG
ELŐDÖNTŐ

Skócia–Ukrajna
Wales–Ausztria (a párharc győztese a döntő házigazdája)

B JELŰ ÁG
ELŐDÖNTŐ
Oroszország–Lengyelország (eredetileg a párharc győztese lett volna a döntő házigazdája)
Svédország–Csehország

C JELŰ ÁG
ELŐDÖNTŐ

Olaszország–Észak-Macedónia
Portugália–Törökország (a párharc győztese a döntő házigazdája)

Legfrissebb hírek

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
8 órája

Az orosz szövetség csatlakozott a World Boxinghoz

Ökölvívás
20 órája

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
2026.03.20. 23:15

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
2026.03.20. 16:45

A Braga elleni párharc volt a plafon a Fradinak

Európa-liga
2026.03.20. 07:33

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.03.19. 23:58

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
2026.03.19. 23:45

A Midtjylland elvérzett a tizenegyespárbajban, a Forest jutott be a legjobb nyolc közé az El-ben

Európa-liga
2026.03.19. 21:43
Ezek is érdekelhetik