Vb 2022: elején és végén is gól – Kanada legyőzte az USA-t

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.01.30. 23:05
null
Egyre közelebb kerül a biztos vb-részvételhez Kanada (Fotó: AFP)
Kanada hazai környezetben 2–0-s győzelmet aratott az Egyesült Államok ellen az észak- és közép-amerikai (CONCACAF) labdarúgó-világbajnoki selejtezősorozat 10. fordulójában, így továbbra is őrzi első helyét.

 

A kanadaiak nagyon gyorsan, már a hetedik percben előnybe kerültek Cyle Larin góljával. Három perccel később már jöhetett is volna az egyenlítés, de Chris Richards fejese hajszállal elkerülte a kapu bal oldalát. Az első félidőben még Weston McKennie révén is egyenlíthetett volna az Egyesült Államok, de a Juventus középpályásának lövését az utolsó pillanatban védeni tudta Milan Borjan.

A fordulás után a vendégcsapatmindent megtett annak érdekében, hogy egyenlíteni tudjon, az 59. percben Brenden Aaronson lövésénél kellett védenie a kanadaiak kapusának, majd a 70. percben kis híján majdnem a házigazda duplázta meg előnyét. Jonathan David lőtt kapura, Matt Turner hatalmas bravúrral mentett, a kipattanóra Larin ért oda, de az amerikaiak kapusa reflexmozdulattal ismét hárított.

A 88. percben Paul Arriola lőtt a kapu bal oldala mellé a vendégek részéről, míg a hazaiak oldaláról Sam Adekugbe lövése már beakadt a rendes játékidő ráadásának ötödik percében, kialakítva a 2–0-s végeredményt. A kanadaiak ezzel a sikerrel már négypontos előnnyel vezetnek a második helyen álló amerikai legénységgel szemben.

ÉSZAK- ÉS KÖZÉP-AMERIKAI VB-SELEJTEZŐK
HARMADIK SZAKASZ, 10. FORDULÓ
Kanada–Egyesült Államok 2–0
(Larin 7., Adekugbe 90+5.)

KÉSŐBB
23.05:
Panama–Jamaica
hétfő, 0.00: Mexikó–Costa Rica
hétfő, 1.05: Honduras–Salvador

AZ ÁLLÁS
1. Kanada 10
6
4
17–5 12 22
2. Egyesült Államok 10
5
3 2
13–7 8
18
3. Mexikó 9
5
2 2 13–8 5
17
4. Panama 9
4 2 3
11–10 1
14
5. Costa Rica 9
3
3 3 7–7 0
12
6. Jamaica 9
1 4 4
7–12 –5 7
7. Salvador 9
1 3 5
4–11 –7 6
8. Honduras9
36
5–17–123

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik