Két ló, egy fenék – Bodnár Zalán jegyzete

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2022.11.19. 22:46

„Ha kritizálni akarnak valakit, ne a játékosokat, a csapatokat vagy a katariakat támadják, hanem engem. Engem feszítsenek keresztre” – fogalmazott rendhagyó vb-nyitó sajtótájékoztatóján a dohai médiaközpont nagytermében a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke.

Gianni Infantino kérése számomra parancs. Önszántamból is sokszor kritizáltam már a világfutball első emberét, de így, hogy ő kéri, szinte kéjes örömmel teszem. Ám ahhoz, hogy mostani szavait is bírálattal illethessem, jó lenne érteni, hogy mégis miről beszélt. „Ma katarinak, arabnak, afrikainak, homoszexuálisnak, fogyatékkal élőnek és vendégmunkásnak érzem magam” – kezdte bizarr monológját. Beszélt aztán arról, hogy mennyire kirekesztették olasz származású bevándorló szüleit annak idején Svájcban, hogy mennyit csúfolták őt gyerekként a vörös haja miatt (arról a hajról azért megnéztünk volna egy fotót…), vagy hogy az 1954-es vb idején még tiltva volt Svájcban a homoszexualitás. Meg arról, hogy három órát ki lehet bírni alkohol nélkül. Egyik mondatával bírálta a katari rendezőket, a következővel pedig bírálta a katari rendezőket illető nyugati finnyásságokat.

Az egész beszéd homályos katyvasz volt, de azért a cél kisejlett mögüle: csak ne foglalni állást, összemosni ezt-azt, nyalni egyet ide, egyet oda, ütni egyet ide, egyet oda. Vagyis nehéz cirkuszi mutatványba kezdett, amire tökéletesen illik a magyar közmondás: két lovat próbált megülni egy fenékkel. Képzett hintapolitikusként táncol a szűk mezsgyén, igyekszik a kedvében járni a vb-t finanszírozó katariaknak és az egyébként a nemzetközi futballt életben tartó nyugati nagyhatalmaknak, miközben ideológiailag ez a két világ nem is különbözhetne jobban egymástól.

Eljutottunk arra a pontra, hogy most már a FIFA-nak meg kell ennie, amit főzött, de erőlködései olyan étteremvezetőre emlékeztetnek, aki egyszerre ócsárolja a saját szakácsát és a vendég rossz ízlését. Számos törésponton máris lövell felfelé a mélyből a láva, ami megmutatkozik a szivárványos repülőgéppel érkező németek provokációjában, a rövid sortban pályára futó női játékvezetők küldésében, de a leginkább hangsúlyosan az alkoholügyben, amelyben a FIFA-nak egyszerre kellene tiszteletben tartania az iszlám törvényeket és egyik legfontosabb szponzora érdekeit.

De van remény, szerencsére Gianni Infantino egy téren máris sikeresen össze tudta hangolni a két világot: hamarosan FIFA-elnökválasztás lesz, teljesen demokratikus, mint a nyugati demokráciákban szokás – de persze megint csak egyedül ő indul, ahogyan egy keleti despotához illik…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik