Katar mégis tiltja a sörfogyasztást, veszélyben lehet a FIFA 75 millió dolláros szerződése

Vágólapra másolva!
2022.11.18. 12:30
null
Előfordulhat, hogy a helyszíni szurkolók mégsem fogyaszthatnak alkoholt a vb-n (Fotó: Getty Images)
Röviddel a labdarúgó-világbajnokság rajtja előtt a házigazda Katar alkoholtilalmat szeretne bevezetni a tornának otthont adó stadionok környékén – írja a brit The Times című lap.

 

Az újság úgy tudja, hogy a nyolc vb-aréna körül nem lehet majd sört árusítani, s az intézkedés már pénteken életbe lép.

A FIFA és a szervezőbizottság egyelőre nem kommentálta a lap értesülését. Ugyanakkor a Reuters hírügynökségnek egy neve elhallgatását kérő hivatalos személy is megerősítette a tiltásról szóló hírt.

Az alkoholfogyasztás kapcsán már több vita is kialakult a múltban. Katar teljes alkoholtilalmat akart, a FIFA viszont – és sörgyár szponzora – meghátrálásra késztette a házigazdákat. Mostanáig az volt a terv, hogy a mérkőzések előtt és után, a stadionok körül kijelölt zónákban lehet majd alkoholtartalmú sört kapni, az arénákban pedig alkoholmentest.

A labdarúgó vb-k történetében először lesz házigazda olyan ország, amelyben a muszlim vallásúak vannak döntő többségben, és ahol szigorúan ellenőrzik az alkoholfogyasztást. Katarban csak nagyon kevés bárban, étteremben vagy hotelben lehet alkoholhoz jutni, csak azok a 21 évesnél idősebb külföldiek vásárolhatják meg boltban, akiknek van tartózkodási engedélyük.

Az alkoholtilalom többek között érzékenyen érintheti a Budweiser nevű sörmárkát, amely egy megállapodás értelmében minden vb-ciklus után 75 millió dollárt fizet a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnek, ezúttal pedig jelentős bevételtől eshet el. A Budweiser a hivatalos Twitter-csatornáján szomorúnak nevezte a kialakult helyzetet, nem sokkal később viszont eltávolították a bejegyzést az oldal készítői.

Frissítés: a FIFA péntek délután hivatalosan is megerősítette, hogy a stadionok területén tilos a sörfogyasztás, ellenben a környéken lévő vendéglátói egységekkel, ahol kaphatók az egyéb alkoholtartalmú italok.

„A rendező ország illetékesei és a FIFA közötti megbeszélés eredményeként az a döntés született, hogy az alkoholos italok árusítását a szurkolói zónákra és egyéb, a szurkolók körében népszerű célállomásokra, valamint engedéllyel rendelkező helyszínekre koncentráljuk, a stadionok területéről viszont kivonjuk a sörárusító pontokat” - áll a futballszövetség közleményében.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik