Ausztria: Foda nem pánikol, és hisz a csoport második helyében

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.09.08. 10:57
null
Franco Foda egyelőre nem adja fel… (Fotó: AFP)
Keddi vereségével még távolabb került Ausztria az F-csoport második helyétől a katari világbajnokság selejtezősorozatában. Az osztrákok hat meccs után csupán hét ponttal, a hatos negyedik helyén állnak – ez pedig a magyar labdarúgó-válogatott szempontjából sem jó hír... Ahhoz ugyanis, hogy a mieink Nemzetek Ligájában nyújtott 2020-as kimagasló teljesítménye vb-pótselejtezőt érjen Ausztriának minimum pótselejtezős pozícióban, azaz az F-csoport első két helyének valamelyikén kellene végeznie. 

„Hat meccsen hét pont természetesen nem elég” – mondta az osztrák válogatott szövetségi kapitánya a szövetség hivatalos YouTube-csatornájának. Franco Foda kijelentette, ennek ellenére sem aggódik az állásáért. Ausztria a szeptemberi vb-selejtezőkön – Moldova 2–0-s legyőzése után – előbb 5–2-re kikapott Izraeltől, majd Skóciával szemben is alulmaradt (0–1).

„Nem aggódom, majdnem négy éve itt vagyok, és sok mindenen keresztülmentünk ez idő alatt. Sikerült kvalifikálnunk az Európa-bajnokságra, eljutottunk ott a nyolcaddöntőig, míg a Nemzetek Ligájában feljutottunk az A-csoportba. Tudom, hogy képesek vagyunk a jó teljesítményre. Az természetes, hogy sokat gondolkodom azon, hogyan lehetnénk jobbak. Az a srác vagyok, aki mindig keményen megdolgozott mindenért, megharcoltam azért, amit elértem az életben. Soha nem adom fel. Még van négy meccsünk, összesen tizenkét pontot szerezhetünk ezeken. Ha a végén lenne tizenkilenc pontunk az jól hangzik – majd értékeljünk a nap végén” – értékelt a német szakember, akit a közönség hangos „Foda out!” felkiáltásokkal próbált „gondolkodásra bírni” a Skócia elleni 0–1 alatt.

Nem akarnak elhamarkodottan dönteni

Leo Windtner, az Osztrák Labdarúgó-szövetség elnöke szerdán az APA hírügynökségnek úgy nyilatkozott, nem hisz az elhamarkodott döntésekben. „Tényszerűen, komolyan és következetesen kell megvizsgálnunk a helyzetet" – tette hozzá az MTI által idézett sportvezető.

Az osztrákok néhány nap leforgása alatt kerültek nagyon távol a katari világbajnoki részvétellel kapcsolatos álmoktól. Ami Magyarországról nézve ennél is nagyobb gond: Ausztriának mindenképpen az első két hely valamelyikén kellene végeznie az F-csoportban, ahhoz, hogy a mieink számára megnyíljon az út az esetleges Nemzetek Liga-playoff, így egy újabb vb-pótkvalifikációs lehetőség irányába.

Az NL előző kiírása alapján a mieink az erősorrend 8. helyén állnak. A sorozat két pótkvalifikációs helyet ad a 2022-es katari világbajnokságra, a magyarok előtt álló válogatottak közül pedig Belgium, Franciaország, Olaszország és Spanyolország helyzete viszonylag egyértelmű. Az izgalmak a Wales, Ausztria, Csehország hármasnál kezdődnek magyar szempontból. Mivel Belgium, Wales és Csehország egy csoportban szerepel, egyikük biztosan az NL-pótselejtezős helyre kerül. A gondolatsor végén adja magát: Ausztria szereplése a kulcs – no persze abban az esetben, ha Marco Rossi tanítványai nem tudják összekapni magukat, és nagy bravúrral mégis megszerezni legalább a csoport második helyét Angliával, Lengyelországgal és/vagy Albániával szemben.

Míg az osztrákoknál Foda igyekszik optimista maradni, a játékosok kifejezetten önkritikusak. Marko Arnautovic és David Alaba a skótok elleni meccs végén hosszasan beszélt a szurkolókkal és a szurkolókról is. Mind a ketten jogosnak nevezték a drukkerek kritikus hozzáállását. Eközben a Hoffenheimnél pallérozódó, 22 éves támadó, Christoph Baumgartner a válogatott hozzáállását kritizálta: „Megértem, hogy minden osztrák csalódott, mi is mást reméltünk. Brutálisan kiábrándító volt ez a meccs. A hatékonyságunk messze elmaradt az ideálistól, ezen muszáj változtatnunk” – mondta a támadó az ÖFB munkatársainak.

EMLÉKEZTETŐÜL
EURÓPAI VB-SELEJTEZŐK

6. FORDULÓ, F-CSOPORT
Feröer–Moldova 2–1
(K. Olsen 68., Vatnsdal 72., ill. Milinceanu 84.)
Ausztria–Skócia 0–1 (Dykes 30. – 11-esből)
Dánia–Izrael 5–0 (Poulsen 28., Kjaer 31., Skov Olsen 41., Delaney 58., Cornelius 90+1.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 6 6 22– 0 +22 18
2. Skócia 6 3 2 1 9– 5 +4 11
3. Izrael 6 3 1 2 14–11 +3 10
4. Ausztria 6 2 1 3 9–13 –4 7
5. Feröer 6 1 1 4 4–14 –10 4
6. Moldova 6 1 5 3–18 –15 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik