A Nantes ellen tesztelt először a szegedi kézicsapat

P. B.P. B.
2026.08.08. 20:57
null
Sebastian Frimmel nyolc gólt szerzett (Fotó: Török Attila)
Erős riválissal szemben mérhették fel a szegedi kézilabdázók, hol tartanak három hét alapozás után.

A nagy rivális veszprémiek után a Szeged férfi kézilabdacsapata is lejátszotta első nyári felkészülési mérkőzését. Az alapozás harmadik hetének végén járó bajnoki ezüstérmes együttes a szintén Bajnokok Ligája-szereplő, jelentősen átalakult kerettel érkező francia élcsapat Nantes-ot fogadta szombat kora este.

A vendégek (akik két nappal a szegedi fellépés előtt a bajnoki bronzérmes, Európa-kupa-döntős Tatabányával is megmérkőztek és nyertek 42–31-re) jó ismerősökkel érkeztek, hiszen a korábbi szegedi kedvenc szlovén beálló, Matej Gaber után immár a Tisza-partiaktól öt év után eligazoló spanyol jobbátlövő, Imanol Garciandia is a franciákat erősíti. A hazai szurkolók ráadásul most láthatták először Pick-mezben az „új fiúkat”: a svájci kapus Nikola Portnert, a svéd jobbátlövő Lukas Sandellt, az ukrán balátlövő Dmitro Horihát, az irányító Lukács Pétert és Csörgő Kristófot, illetve a román Dinamo Bucuresti-től három idényt követően visszatérő válogatott beálló Rosta Miklóst.

Az első félidő sokáig kiélezetten alakult, negyedóra elteltével 9–8-ra vezetett a Nantes, a záró tíz percre pedig 12–12-vel fordultak a felek, a hajrá azonban a szünetig öt góllal (20–15) ellépő vendégeké volt. A második játékrészben is vitte tovább a lendület a riválist, amely az utolsó tizenöt percet már nyolctalálatos előnnyel (22–30) kezdhette el, de a hátrányt sikerült megfeleznie a keményen  küzdő szegedieknek a záró tíz percig, sőt, az utolsó percben már csak egy volt közte, és ez a különbség végül meg is maradt a lefújásig.

A Szeged kedden 18 órától az Európa-liga-induló svéd Sävehof ellen folytatja a felkészülési meccsek sorát szintén hazai környezetben.

FÉRFI KÉZILABDA FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
OTP Bank-Pick Szeged–HBC Nantes (francia) 34–35 (15–20)
Legjobb dobók: Frimmel 8 (2), Lukács P., Horiha 5-5, Sandell 4, ill. Leopold, Turcsenko 7-7

Kézilabda
2026.08.07. 20:20

Méltó búcsú Marguctól: a 24-es mezt már nem viseli más Veszprémben

A One Veszprém HC bemutatta három új sztárigazolását, Imre Bencét, Emil Nielsent és Lukas Jörgensent, majd 49–32-re legyőzte a szlovén RK Celjét.

 

Legfrissebb hírek

Bodó Richárd: Ez volt a legnehezebb meccs számomra

Kézilabda
6 órája

A Tatabánya parázs meccsen legyőzte a Szegedet a férfi kézilabda NB I-ben!

Kézilabda
8 órája

Magnus Röd: Nagyszerű érzés újra pályára lépni a szurkolóink előtt

Kézilabda
2026.09.11. 12:04

A Szeged tizenegy góllal győzte le a svéd bajnokot a BL-nyitányon

Kézilabda
2026.09.10. 20:15

Férfi kézilabda BL-erősorrend: változatlanul izgalmas mezőny 16 helyett 24 csapattal

Kézilabda
2026.09.08. 12:59

A Pick Szeged félszáz gólig jutott a bajnoki idény rajtján

Kézilabda
2026.09.01. 19:31

Jobban sikerült rajt: a Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
2026.08.31. 23:03

Rosta Miklós: El kell hinnünk, hogy bárki ellen van esélyünk!

Kézilabda
2026.08.31. 10:45