Vb 2022: „Marciniak felnőtt Messi és Mbappé szintjére”

2022.12.19. 09:27
null
Szymon Marciniak a szakértők szerint jól vezette a világbajnokság döntőjét (Fotó: Getty Images)
A Kicker hasábjain értékelte a vasárnapi vb-döntőn bíráskodó Szymon Marciniak teljesítményét a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) játékvezető-képzésért felelős szakembere. Wagner szerint a lengyel játékvezető fel tudott nőni Lionel Messi és Kylian Mbappé teljesítményéhez.

Rendkívül magas szintű játékvezetői teljesítményt láthattunk, amely minden tekintetben méltó volt egy ennyire drámai döntőhöz. Marciniak kiválóan kezelte a játékosokat – minden egyes mozdulata tekintélyt sugárzott, de nem viselkedett diktátorként” – értékelte a lengyel játékvezető tevékenykedését Lutz Wagner, aki szerint Marciniak minden fontos szituációban helyesen döntött.

Dembélé hátulról támadta Di Maríát, aki már lendületben volt a labdával. Ilyenkor már a legkisebb kontakt is képes kibillenteni a játékost az egyensúlyából. Ki kell mondani: Dembélé nem játszott okosan, így nem hivatkozhat a körülményekre” – magyarázta meg a mérkőzés legvitatottabb döntését a német játékvezető-képzésben dolgozó Wagner.

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
DÖNTŐ
ARGENTÍNA–FRANCIAORSZÁG 3–3 (2–0, 2–2, 2–2) – tizenegyesekkel 4–2

Loszaíl, Loszaíli Nemzeti Stadion, 88 966 néző. Vezette: Marciniak (lengyel)
ARGENTÍNA: Emiliano Martínez – Molina (Montiel, 91.), Romero, Otamendi, Tagliafico (Dybala, 120+1.) – De Paul (Paredes, 102.), Enzo Fernández, Mac Allister (Pezzella, 116.) – Messi, Julián Álvarez (La. Martínez, 103.), Di María (Acuna, 64.). Szövetségi kapitány: Lionel Scaloni
FRANCIAORSZÁG: Lloris – Koundé (Disasi, 120+1.), Varane (Konaté, 113.), Upamecano, Théo Hernandez (Camavinga, 71.) – Griezmann (Coman, 71.), Tchouaméni, Rabiot (Y. Fofana, 96.) – O. Dembélé (Kolo Muani, 41.), Giroud (Thuram, 41.), Mbappé. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
Gólszerző: Messi (23., 109. – az elsőt 11-esből), Di María (36.), ill. Mbappé (80., 81., 118. – az elsőt és a harmadikat 11-esből)
A tizenegyeseket belőtte: Messi, Dybala, Paredes, Montiel, ill. Mbappé, Kolo Muani. Kihagyta: Coman, Tchouaméni

 

Legfrissebb hírek

Messi–Yamal csata a Bernabéuban? – az argentinok nem támogatják

Minden más foci
2026.03.12. 18:48

ESPN: Spanyolország a futball-vb toronymagas esélyese

Foci vb 2026
2026.03.03. 15:34

Az első 100-szorosok, 7. rész: Diego Simeone már lefújás előtt felkapta a meccslabdát

Képes Sport
2026.03.02. 12:05

Bizonytalan a Finalissima katari megrendezése

Minden más foci
2026.03.02. 08:39

Az utolsó másodpercekig volt esélyünk: szoros meccsen kikapott Franciaországtól a kosárválogatott a vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.02.27. 20:01

Adócsalási vádak miatt elhalasztják három napig a bajnokikat Argentínában

Minden más foci
2026.02.24. 08:26

Téli olimpia: Kanada tíz gólt ütött Franciaországnak a férfi jégkorongtornán

Téli olimpia 2026
2026.02.15. 19:53

Magabiztos játékkal nyerte meg a franciák elleni rangadót, így elődöntős Németország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 19:43
Ezek is érdekelhetik