Vb 2022: Jamal Musiala cselezett a legbátrabban

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2022.12.22. 08:24
null
Jamal Musiala akor sem jön zavarba, ha ketten akarják elvenni tőle a labdát, ezt Katarban is bizonyította (Fotó: AFP)
2056 sikeres cselt hajtottak végre a vasárnap véget ért világbajnokságon: mérkőzésre vetítve a ghánaiak próbálkoztak és mutatták be a legtöbbet, a játékosok közül Jamal Musiala vállalkozókedve volt a legnagyobb, a legtöbbször Lionel Messi járt sikerrel, a leghatékonyabb pedig Kingsley Coman volt.

A játék sava-borsa a futballkedvelők döntő többsége szerint – a gól mellett – a csel, ezért az InStat adatelemzőrendszer segítségével megvizsgáltuk, mennyit láthattunk belőle a katari világbajnokságon. Aki a torna mind a 64 találkozóját végignézte, 3398 cselezési kísérletnek lehetett szemtanúja, ebből 2056 próbálkozás volt sikeres. Soknak tűnhet, mivel meccsenként átlagban 53 próbálkozást (és 60.5 százalékos hatékonyságot) rögzíthetünk, csakhogy 2018-ban az oroszországi vb-n 5.6 százalékkal több volt a kísérlet. Míg négy évvel ezelőtt mindössze három válogatott volt, amely átlagosan húsznál kevesebbszer driblizett (Irán, Svédország és Panama), az idén hét ilyen csapat volt (Svájc, Szerbia, Lengyelország, Ecuador, Dél-Korea, Ausztrália, Irán).

A legtöbb csel csapatonkénti rangsora a katari vb-n (Forrás: InStat) NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
A legtöbb csel csapatonkénti rangsora a katari vb-n (Forrás: InStat) NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

Mégsem lehetett okunk panaszra, hiszen rengeteg szép megoldást láttunk. Bár általános a benyomás, hogy a tornán a brazilok játszottak a „legszebben”, a statisztikákból kiolvasva más válogatott érdemli meg a jelzőt: a legtöbbször a ghánaiak próbálkoztak, meccsenként 39-szer. A képzeletbeli dobogó második fokán egy csoportkörös kieső, a vb-re 36 év után visszatérő Kanada (37) áll, míg a bronz a döntőben elbukó Franciaországnak (36.43) járna, ha ezért érmeket osztanának. Brazília ebben a versenyben „csupán” a negyedik 36.4 kísérlettel (2018-ban ezen a fronton éllovasként 44 volt az átlaga), de emiatt aligha bánkódnak szurkolói, sokkal inkább azért csalódottak, mert csak a negyeddöntőig jutott a selecao. Az aranyesélyesnek hitt csapatok közül Spanyolország (34), Németország (33), Belgium (29), valamint Anglia (28) is átlag felett próbálkozott, csakúgy, mint a világbajnok Argentína (30), az elődöntős Marokkó (30) és Horvátország (30), míg Portugália (24) és Hollandia (22) viszonylag keveset vállalt. Ami az összes sikeres cselt illeti, Ghána, Franciaország, Kanada a sorrend, őket az Egyesült Államok és Brazília követi.

A labdarúgók között – mérkőzésre vetítve – a német Jamal Musiala próbálkozott a legtöbbször, 15-ször igyekezett túljárni az ellenfél eszén, mégpedig 61 százalékos hatékonysággal. Őt Neymar követi 13-mal, ám a brazilok klasszisa csak minden második alkalommal járt sikerrel, a harmadik pedig a döntőben három gólt szerző Kylian Mbappé lett 12 próbálkozással (53 százalék volt a hatékonysága). Rajtuk kívül a világbajnok Lionel Messi, a spanyol Daniel Olmo, a kanadai Alphonso Davies és Tajon Buchanan, valamint a ghánai Mohammed Kudus is tíz cselt húzott meg meccsenként – utóbbi játékos volt közülük a legsikeresebb, 79 százalékban csapta be az ellenfelet. A hatékonyság bajnoka a francia Kingsley Coman, aki 81 százalékban járt túl ellenfelei eszén, de a horvát Mateo Kovacic (79 százalék), a mexikói Hirving Lozano (79 százalék), a spanyol Pedri (78 százalék) és a holland Frenkie de Jong (74 százalék) is rendkívüli teljesítményt nyújtott ezen a téren (ebben a gyűjtésben azokat a futballistákat vettük figyelembe, akik a tornán legalább hússzor próbálkoztak csellel).

Megjegyzendő továbbá, hogy a Ferencváros tunéziai középpályása, Aissa Laidouni több emlékezetes driblivel is kirukkolt (például Eduardo Camavingának adott kötényt), tízből hét kísérlete sikeres volt. A legtöbb sikeres cselt a vb legjobbjának választott Lionel Messitől láthattuk, negyvenkilencet, megelőzve Kylian Mbappét (46) és Mateo Kovacicot (43).

A legtöbb csel egyénileg a katari vb-n (Forrás: InStat)
A legtöbb csel egyénileg a katari vb-n (Forrás: InStat)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik