Vb 2022: nem edzhetnek a dánok emberi jogok tiszteletben tartására figyelmeztető mezben

2022.11.10. 18:30
null
A dan válogatott második számú meze a tornára, márkajelzés nélkül, ezzel is kiállva az emberi jogok mellett (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) nem engedélyezte a dánoknak, hogy az emberi jogok tiszteletben tartására figyelmeztető mezekben eddzenek a vasárnap kezdődő katari világbajnokságon.

 

A kérés elutasításáról a dán szövetség számolt be, a mezeken „Emberi jogokat mindenkinek!” („Human Rights for All”) felirat lett volna látható. A dánok október elején bejelentették, hogy válogatottjuk a lehető legkisebb létszámmal, családtagok nélkül utazik el a vb-re, így tiltakozva az emberi jogok megsértése miatt. A skandináv ország szövetségének kommunikációs igazgatója akkor jelezte, minimalizálni akarják a küldöttség tevékenységét Katarban.

Dániában az elmúlt években komoly tiltakozások voltak a katari vb ellen, a bő egy hónappal ezelőtti szövetségi állásfoglalást megelőzően a dán válogatott helyi sportszergyártója, a Hummel jelentette be, hogy a csapat mezein nem lesz majd látható a cég neve, illetve hogy tiltakozásul készített egy harmadik számú mezt is a világbajnokságra, amely teljesen fekete. Erre került volna a felirat.

A FIFA egy hete politikamentes labdarúgást szorgalmazott a vb-vel összefüggésben. Nyílt levelében, amelyet Gianni Infantino elnök és Fatma Samoura főtitkár írt alá, hangsúlyozta, hogy most mindenkinek a játékra kell koncentrálnia, és a futballnak kell a középpontba kerülnie.

Hasonlóan foglalt állást egy nappal később Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője, aki szerint a játékosoknak és szövetségi kapitányoknak most már leginkább az előttük álló feladatra kellene összpontosítaniuk.

Legfrissebb hírek

A 48 csapatos vb igazságtalansága: Európának 20-21 hely járna!

Foci vb 2026
2026.08.02. 09:20

Globális kudarc lett Infantino tervéből – nemzetközi sajtóvisszhang

Foci vb 2026
2026.08.01. 17:40

„A FIFA nem folytathatja tovább sportágunk felhasználását a saját és barátai meggazdagodása érdekében” – újabb közleményt adott ki az UEFA

Foci vb 2026
2026.07.29. 16:51

Felejthetetlen torna – vb-pillanatok az örökkévalóságnak?

Képes Sport
2026.07.23. 16:07

Köszönjük a figyelmet az egész világbajnokság alatt!

Foci vb 2026
2026.07.20. 23:00

Csalódást keltő németek és várakozásokat felülmúló norvégok – öt-öt pozitív és negatív meglepetéscsapat

Foci vb 2026
2026.07.20. 20:07

A Bleacher Report animáción mutatta meg, milyen volt az idei világbajnokság – videó

Foci vb 2026
2026.07.20. 17:17

A 40 éves kapus, Vozinha Messi csapattársa lehet – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.07.10. 12:41