Vb 2022: a FIFA szerint Iránnak követnie kellene a protokollt sérült kapusával

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2022.11.24. 16:15
null
Alireza Bejranvand nem tudta folytatni a játékot, pedig megpróbálta (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) azt javasolta iráni válogatott szakmai stábjának, hogy kövesse a fejsérülésekre előírt protokollt a katari világbajnokságon Anglia ellen megsérült kapusuk, Alireza Bejranvand esetében, és egyelőre ne engedje játszani.

 

A FIFA folyamatosan tartja a kapcsolatot az iráni szövetséggel a 30 éves hálóőr szerencsétlen ütközése miatt, és arra is felhívta a figyelmet, hogyAlireza Bejranvandnak addig nem szabadna visszatérnie a pályára, amíg nem teljesíti a nyolclépcsős visszatérési protokollt.

Ennek értelmében az idén a Perszepoliszhoz igazolt kapusnak – akit a 20. percben le kellett cserélni – 72 óráig tünetmentesnek kellene lennie.

A hétfői meccset követően ugyan az irániak kórházba szállították Bejranvandot, viszont nem adtak hivatalos tájékoztatást az állapotáról azon kívül, hogy orrsérülést szenvedett.

A FIFA illetékesei úgy gondolják, hogy a futballistának célszerű lenne kihagynia a Wales elleni pénteki találkozót.

Legfrissebb hírek

Tisztességes tárgyalás nélkül, nyilvánosan kivégezték a 19 éves iráni birkózót

Birkózás
2026.03.20. 15:59

Az irániak készülnek a labdarúgó-világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.03.19. 17:06

Vb 2026: Irán nem lépett vissza, de az Egyesült Államok helyett Mexikóban szeretne játszani

Foci vb 2026
2026.03.17. 08:51

Labdarúgó-vb: nem kapott tájékoztatást Irán visszalépési szándékáról az ázsiai szövetség

Foci vb 2026
2026.03.16. 10:17

A FIFA mérlegeli, mit tegyen, ha Irán visszalép a nyári labdarúgó-világbajnokságtól

Foci vb 2026
2026.03.12. 11:00

Az iráni sportminiszter szerint ki van zárva, hogy ott legyenek a labdarúgó-világbajnokságon

Foci vb 2026
2026.03.11. 12:57

Infantino szerint Trump biztosította a FIFA-t Irán vb-részvételéről

Foci vb 2026
2026.03.11. 09:52

Öt iráni válogatott női labdarúgó kapott menedéket Ausztráliában

Minden más foci
2026.03.10. 10:41
Ezek is érdekelhetik