Vb 2022: Elértük a célunkat a mérkőzéssel – Flick

M. M.M. M.
2022.11.17. 11:07
null
Flick elégedett volt az Omán elleni mérkőzést követően (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, egygólos győzelmet aratott Németország Omán ellen a világbajnokságot megelőző felkészülési mérkőzésen Maszkatban. Hansi Flick, a németek szövetségi kapitánya a találkozó után értékelte a látottakat.

Németország 1–0-s győzelmet aratott Omán válogatottja ellen felkészülési mérkőzésen a vasárnap kezdődő világbajnokságot megelőzően. Ez volt az egyetlen mérkőzés a torna előtt, amelyet a felkészülés részévé tehetett a német válogatott a világbajnokság előtt. Hansi Flick elégedetten beszélt a Német Labdarúgó-szövetség honlapjának a történtekről.

„A tervünk az volt, hogy láthassuk néhány játékosunkat mérkőzéskörülmények között, illetve hogy felvegyük a ritmust. Elértük a célunkat ezzel a mérkőzéssel. A szerelési kísérleteink nem voltak a megfelelő szinten, de érthető, hogy a játékosok nem akarnak kockáztatni a világbajnokság előtt. A második félidőben jobban teljesítettünk” – mondta a német kapitány, aki kitért Füllkrugra is.

„Rászolgált a góljára, lehetett látni, milyen hatással volt a játékra a jelenlétével. Várjuk, hogy megérkezzünk Katarba, és pihenjünk egy kicsit. Szombaton kezdjük a felkészülést az első meccsünkre.”

A válogatottbeli debütálása során gólt szerző Niclas Füllkrug szűkszavúan értékelt a mérkőzést követően.

„A második félidőben kicsit jobbak voltunk már. Nagyon örülök, hogy az én gólom segítette a csapatot a győzelemhez. A munka dandárja csak most kezdődik.”

Manuel Neuer már előretekintett a lefújás után.

„Mostantól Japánra koncentrálunk. Ellene akarjuk megszerezni az első három pontunkat a vb-n. Nagyon komolyan kellett vennünk a mai ellenfelünket. Nem adtak nekünk sok területet, szervezettek maradtak, és gyorsan előrejuttatták a labdát, amikor módjukban állt.”

AZ E-CSOPORT MENETRENDJE
A torna adatbankja ide kattintva elérhető!
November 23., 14.00
al-Rajján,
Kalifa Nemzetközi Stadion
Németország–Japán
November 23., 17.00
Doha,
al-Tumama Stadion
Spanyolország–Costa Rica
November 27., 11.00
al-Rajján,
Ahmad bin Ali Stadion
Japán–Costa Rica
November 27., 20.00
al-Hor,
al-Bajt Stadion
Spanyolország–Németország
December 1., 20.00
al-Rajján,
Kalifa Nemzetközi Stadion
Japán–Spanyolország
December 1., 20.00
al-Hor,
al-Bajt Stadion
Costa Rica–Németország

 

 

Legfrissebb hírek

Hans-Dieter Flick a Barcelona védekezését méltatta a Newcastle elleni döntetlen után

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 08:50

Holland segítővel bővült Julian Nagelsmann szakmai stábja – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.10. 19:14

Hazaértek a magyar úszóválogatott tagjai Ománból

Úszás
2026.03.06. 17:11

Thomas Müller szerint Németország nincs ott a vb favoritjai között

Német labdarúgás
2026.02.28. 15:57

La Liga: portugál hátvédje teljesítményét dicsérte Flick a Levante elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.02.23. 10:11

„Nincs véleménye? Akkor nekem sincs” – faképnél hagyta az újságírót Flick

Spanyol labdarúgás
2026.02.17. 10:53

„Kérdezzétek meg a Real Madridot!” – Hansi Flick beszólt a riválisnak

Spanyol labdarúgás
2026.02.12. 18:16

Német egység: Flick és Klopp is a menesztett Xabi Alonsót méltatta

Spanyol labdarúgás
2026.01.14. 17:26
Ezek is érdekelhetik