Az egyik kapust elzavarták, a másik lábát eltörték – a harmadik világsztár lett

Sergio Goycochea egy ország gyermeke – írta 1990-ben a Népsport.

„Firenzében sztár született. A súlya: 86 kilogramm, magassága: 186 centiméter. A bébi mosolyog, és szombat óta egy ország tekinti gyermekének. Sergio Goycochea, az argentin válogatott kapuvédője a tizenegyesrúgások során felkapaszkodott a trónra az isteni Diego mellé. A jugoszláv focisták csak kétszer tudták bevenni a kapuját – öt lövésből” – írta a névtelen szerző. Az argentinok azóta már az égi pályákon dribliző zsenije, Diego Maradona nem győzte a kapust dicsérni a mérkőzés után: „Hihetetlen önbizalma van ennek a legénynek. Azt mondta nekünk a tizenegyesek előtt, hogy fiúk, legyetek csak nyugodtak, kettőt biztos kivédek. Betartotta a szavát”.

Nemhogy szavahihetőnek nem ismerte akkor a szurkolósereg Goycocheát, hanem nagyjából sehogyan sem, Európában meg pláne ismeretlen volt a futballista, hazánkban egy átlagos kissrácnak egyébként is a rágógumis focistaképek, az X-es és a Molnár-féle gombfocicsapatok, valamint a fodrásznál néha kézbe kapott Labdarúgás jelentette az adatbankokat.

Ráadásul Goycochea mögött pocsék idény állt, ugyanis a River Plate kispadjáról Kolumbiába, a Millonarioshoz menekült, de a bajnokság félbeszakadt a drogbárók és a kormány háborúja miatt; a csapat egyébként is csődbe ment, odahaza pedig azt híresztelték róla, gyógyíthatatlan beteg, AIDS-es, de azért a szövetségi kapitány, Carlos Bilardo így is elvitte őt magával az itáliai címvédési hadműveletre, harmadik számú kapusként.

Csakhogy közbeszólt Nery Pumpido legendás balszerencséje: az 1986-os vb egyik legjobb kapusa korábban eltörte a karját, visszatérésekor eltörte a hálóba gabalyodó csuklóját; majd az egyik ujja leszakadt, úgy kellett visszavarrni azt egy négyórás műtét során, amely közben vérmérgezést kapott – mindennek okozója az volt, hogy egy rozsdás hálótartó kampóba beleakadt a jegygyűrűje. Kapuskollégájával azon versenyzett, hogy ki tud magasabbra ugrani… A csuklótörése után néhány nappal nagyon súlyos autóbalesetet szenvedett, majd a felesége elhunyt egy másik autóbalesetben. De a kapus újra és újra visszatért a pályára és a válogatottba, Kamerun ellen Olaszországban történelmi (potya) gólt kapott, majd a szovjetek ellen saját védője, Julio Olarticoechea véletlenül két helyen is eltörte a lábát…

Goycochea idegességében elmérte a beállása után következő szögletet, a nagy Diego mentette meg a góltól a csapatot, „természetesen” kézzel, de nem vette észre ezt a játékvezető. A szerencse rámosolygott a kapusra, aki azt követően az egész tornán remekül védett, majd igazolta a korábbi becenevét: Tapapenales, szabad fordításban Tizenegyesölő.

Hogy hogyan lett 3. számú kapusból 2. számú? A torna előtt a forrófejű Luis Islas addig cirkuszolt az 1-es mezért és a kezdőségért, hogy Bilardo kitette őt a keretből…

Az olaszok elleni elődöntőben a tizenegyeslövéseknél az utolsó megfogott labdája világsztárrá tette Goycocheát, még a levegőben volt, amikor már ünnepelte a finálét, ironikus módon az öröme éppen Marco Tardelli 1982-es önfeledt ünneplését idézte fel.

A kapus mindkét tizenegyespárbaj előtt titokban a pályára vizelt, előbb kényszerből, aztán már kabalából, szerencséjére akkor még nem láttak mindent a kamerák. Később ehhez a szokásához ragaszkodott, sőt egy idő után ragaszkodnia kellett, mert a társai és edzői kötelezték a szerencsét hozó rítusra, amelyet két társa takarásában térdre ereszkedve ejtett meg.

A döntőben is majdnem hős lett, de csak majdnem (talán ha Andreas Brehme lövése előtt is lekuporodhat suttyomban…), mégis, a világbajnokságok egyik legszebb tündérmeséje az övé. 1990 nyara a „Goyco-mánia” nyara volt, és hogy, hogyan nem, a hölgyek is nagy érdeklődést mutattak a korábbi cserekapus iránt.

Akinek aztán a későbbi pályafutása minden volt, csak nem a tündérmese folytatása.

Hová lett Sergio Goycochea?