Vb 2022: már csaknem hárommillió jegy kelt el

Vágólapra másolva!
2022.10.17. 17:24
null
Fotó: AFP
Már több mint 2.89 millió jegyet adtak el a november 20-án kezdődő katari labdarúgó-világbajnokságra.

 

Colin Smith, a vb operatív igazgatója a hétfői sajtótájékoztatón kiemelte: a legtöbben a házigazda országból, valamint az Egyesült Államokból és Szaúd-Arábiából vásároltak belépőt.

Katar népességszámban (2.36 millió) az eddigi legkisebb és az első közel-keleti ország, amely otthont ad a sportág legrangosabb eseményének, és becslések szerint 1.2 millió látogatót fogad majd az egy hónapig tartó tornán. Több ezer szurkoló a szomszédos országokban száll meg a korlátozott férőhelyek miatt, és a mérkőzésnapokon utazik Katarba.

Jaszír al-Dzsámál, a vb szervezőbizottságának a főigazgatója elmondta, eddig 2 millió vendégéjszakát adtak el, és országa az utolsó pillanatokban jegyeket vásárolók számára további 30 ezer szobával bővítette szállodai kapacitását. Sok dohai szállást a csapatok, a kisegítő személyzet és a vb hivatalos személyei foglalnak el.

Az első csapat, amely a helyszínre érkezik, a japán válogatott lesz november 7-én – tette hozzá Smith.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Vb-selejtezők: Lopetegui szerint történelmet írt kijutásával a katari válogatott

Minden más foci
2025.10.15. 10:52

Katar és Szaúd-Arábia is kijutott a vb-re

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:44

Yamal és Messi Katarban, a 2022-es vb-döntő helyszínén csaphat össze

Minden más foci
2025.10.13. 13:11

Szaúd-Arábia futballistái nehezen kiharcolt győzelemmel léptek egyet a vb felé

Foci vb 2026
2025.10.08. 22:21

Olimpia 2036: Katar megkezdte az egyeztetést a NOB-bal

Egyéb egyéni
2025.07.22. 16:06

Fél év után távozik katari klubjától a Chelsea korábbi játékosa

Minden más foci
2025.06.01. 14:04

A Real Madrid korábbi edzője lett a katari szövetségi kapitány – hivatalos

Minden más foci
2025.05.01. 14:30

Irány Amerika! Japán az első sikeresen selejtező válogatott; Nyertek az üzbégek és a katariak is

Foci vb 2026
2025.03.20. 19:30
Ezek is érdekelhetik