UEFA, FIFA: kizárták az orosz klubokat, válogatottakat – hivatalos

K. Zs.K. Zs.
2022.02.28. 18:43
null
Fotó: AFP
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöksége és az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága hétfőn úgy döntött, hogy Oroszország válogatottjait, klubcsapatait további intézkedésig kizárja a most zajló versenysorozatokból.

 

Az UEFA és a FIFA hivatalos honlapján megjelent rövid sajtóközlemény nem részletezi a felfüggesztés következményeit, és hogy milyen világpolitikai fejlemények esetén lehetséges a mostani döntés felülvizsgálata, de jelen állás szerint az orosz válogatott nem vehet részt az idei világbajnokság pótselejtezőjében, és a Szpartak Moszkva sem léphet pályára az RB Leipzig elleni Európa-liga-nyolcaddöntőben.

(A Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominiket soraiban tudó lipcsei klub a hivatalos honlapján egyértelműsítette is, hogy a március 10-re és 17-re kiírt két nyolcaddöntő-mérkőzést az UEFA törölte.)

Az UEFA bejelentette azt is, hogy azonnali hatállyal lezártnak tekinti az orosz gázipari óriással, a Gazprommal kötött, a Bajnokok Ligájára, a 2024-es Európa-bajnokságra és az egyéb UEFA-rendezte válogatott eseményekre vonatkozó partnerségi megállapodását.

„A futballvilág teljesen egységes az ügyben, és kifejezi szolidaritását az érintett ukrajnaiakkal. Mindkét elnök reméli, hogy az ukrajnai helyzet jelentősen és gyorsan javulni fog, és hogy a futball ismét az emberek közötti béke és összetartozás jelképe lesz” – utal a közlemény Gianni Infantino FIFA-elnök és Aleksander Ceferin UEFA-elnök közös reményére.

Az Orosz Labdarúgó Szövetség válaszul kiadott közleményében kijelentette, „kategorikusan elutasítja” a FIFA és az UEFA döntését, mert az szerinte ellentétes a „sport szellemével”.

„Nyilvánvalóan diszkriminatív jellegű a döntés, amely rengeteg sportolót, edzőt, klubot és válogatottat, de ami a legfontosabb, orosz és külföldi szurkolók millióit sérti” – idéz az MTI az állásfoglalásból, amelyben a szervezet előrevetíti a fellebbezést.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága – Oroszország ukrajnai katonai inváziója miatt, amelyet Fehéroroszország támogat – hivatalosan arra kérte a nemzetközi sportági szövetségeit és a versenyek házigazdáit, hogy ne engedjék indulni az orosz és a fehérorosz sportolókat, továbbá tiltsák meg a két ország hivatalos személyeinek részvételét is.

A két futballszövetség a fehérorosz klubok, válogatottak kizárásáról nem rendelkezett.

Az oroszországi Szentpétervár néhány nappal ezelőtt már elvesztette az idei Bajnokok Ligája-döntőt az ukrajnai bevonulás miatt; az UEFA múlt heti döntése értelmében a finálét Párizsban, a Stade de France-ban rendezik meg május 28-án.

Legfrissebb hírek

Jégkorong: a fehéroroszok indulását nem engedélyezi, az oroszokról közleményt adott ki az IIHF

Jégkorong
22 órája

A német szövetségi kormány nem akar lemondani a hokivébéről, a svájciak semlegesek maradnak

Jégkorong
2026.11.06. 16:27

Jégkorong: az orosz külügyminisztérium szerint Kanada semmibe veszi a nemzetközi sport szabályait

Jégkorong
2026.11.05. 16:49

Szabad az út az orosz íjászok előtt Európában 2027-től

Egyéni
2026.11.05. 16:30

A FIFA tanácsának japán tagja is indul Infantino ellen

Minden más foci
2026.11.05. 15:25

Feltűnt a láthatáron az orosz zászlóshajó, de egyelőre nem tudni, mikor ér partot

Jégkorong
2026.11.05. 13:59

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
2026.11.04. 23:37

Az IIHF aggódik a CAS ítélete miatt, továbbra sem engedné vissza az oroszokat

Jégkorong
2026.11.04. 14:10