Vb 2022: a lemondást fontolgatja az orosz kapitány

MTI/R. P.MTI/R. P.
2021.11.16. 20:13
null
Karpin nem boldog (Fotó: AFP)
A lemondást fontolgatja Valerij Karpin, az orosz labdarúgó-válogatott júliusban kinevezett szövetségi kapitánya.

 

Az oroszok vasárnap a középhátvéd Fjodor Kudrjasov öngóljával 1–0-ra kikaptak Horvátország vendégeként a világbajnoki selejtezősorozat utolsó fordulójában. Győzelemmel vagy döntetlennel az orosz csapat megnyerte volna csoportját, és kijut a jövő évi, katari világbajnokságra, így viszont pótselejtezőt kell játszania.

Karpin elmondta, igazságosnak tartja a hazai sikert, és elsősorban nem a végeredmény, hanem csapata támadásban nyújtott játéka miatt csalódott. Hangsúlyozta: a rájátszásban még nagyobb nyomás nehezedik majd az oroszokra.

„Mit tehetek négy hónap, vagy egy, esetleg két év alatt? Nem tudom. Nem vagyok benne biztos, hogy pszichikailag fel tudom készíteni a csapatot a rájátszásra, abból ítélve, amit vasárnap láttam. Szóval azt mondom, még gondolkodom” – mondta egy interjúban a hazatérésük után.

A nyáron kinevezett edzőnek ez volt az első veresége a válogatott kispadján, az újságírók és a szurkolók azonban már eddig is egyöntetűen kritizálták csapat gyenge játékát. Többen a kiváló csatárt, Artyom Dzjubát hiányolják, aki rossz viszonyban van Karpinnal, ezért nem játszott az elmúlt meccseken.
A kapitány elmondta, egy héten belül bejelenti döntését.

„Nem biztos, hogy én leszek az edző a rájátszásban. Tegyük fel, hogy a szerződésem ellenére nem akarom folytatni. Erőszakkal fognak itt tartani?” – tette fel a költői kérdést.

Az orosz szövetség korábban azt közölte, automatikusan meghosszabbíthatja a tréner szerződését, ha csapata az első vagy a második helyen végez a H-csoportban.

Legfrissebb hírek

Jégkorong: a fehéroroszok indulását nem engedélyezi, az oroszokról közleményt adott ki az IIHF

Jégkorong
10 órája

A német szövetségi kormány nem akar lemondani a hokivébéről, a svájciak semlegesek maradnak

Jégkorong
Tegnap, 16:27

Jégkorong: az orosz külügyminisztérium szerint Kanada semmibe veszi a nemzetközi sport szabályait

Jégkorong
2026.11.05. 16:49

Szabad az út az orosz íjászok előtt Európában 2027-től

Egyéni
2026.11.05. 16:30

Feltűnt a láthatáron az orosz zászlóshajó, de egyelőre nem tudni, mikor ér partot

Jégkorong
2026.11.05. 13:59

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
2026.11.04. 23:37

Jégkorong-vb: a „nagyok” nem akarnak az oroszok ellen játszani

Jégkorong
2026.11.03. 19:27

Jégkorong-vb: a német elnök fontolóra venné a rendezési jog visszaadását orosz részvétel esetén

Jégkorong
2026.11.01. 09:13