Vb 2018: egymást szapulják az olaszok és a svédek, középpontban a játékvezető

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.11. 10:21
null
Leonardo Bonucci nem érti, miért nem kapott piros lapot egyik svéd játékos sem (Fotó: AFP)
Svédország labdarúgó-válogatottja hazai pályán 1–0-s győzelmet aratott Olaszország felett a világbajnoki pótselejtezőn, így jó helyzetből várja a hétfői milánói visszavágót. A meccs után az olaszok leginkább a játékvezetőre panaszkodtak, a svédek azonban nem maradtak adósak a válasszal.

„Figyelembe véve azt, hogy mi történt a pályán, nem érdemeltünk vereséget. Gianluigi Buffonnak gyakorlatilag nem kellett védést bemutatnia, míg nekünk megvoltak a lehetőségeink, a kapufát is eltaláltuk” – kezdte Gian Piero Ventura, az olasz válogatott szövetségi kapitánya, aki nem volt elégedett a török Cüneyt Cakir tevékenykedésével.

„Remélhetőleg Milánóban nekünk is megengedi azt a játékvezető, amit nekik megengedett ma. Egy ilyen kiemelt téttel bíró mérkőzésen nem lehet ilyen felfogásban meccset vezetni. Ez persze nem kifogás, a döntetlen volt a minimum, amit megcéloztunk a kétmeccses párharcot figyelembe véve az első találkozón. Ennek ellenére a játékvezetőnek figyelmesebbnek kell lennie ezen a szinten.”

Olaszország legutóbb az 1958-as svédországi világbajnokságról maradt le, azóta az összes vb-n ott volt, és Európa-bajnokságról is csak kétszer, 1984-ben és 1992-ben hiányzott. Ahhoz viszont, hogy ez a sorozat ne szakadjon meg, Ventura szerint sokkal jobban kell játszaniuk a hétfői összecsapáson.

„A visszavágón jó eredményt kell elérnünk. Tudtuk, hogy nem ma dől el a kijutás, és bár az eredmény nem korrekt ránk nézve, megfordíthatjuk az állást. A San Siro segíthet ebben, de ehhez úgy is kell játszanunk” – tette hozzá a 69 esztendős szakember.

Leonardo Bonuccit meglepte, hogy a svédek tizenegy emberrel fejezték be a mérkőzést, a Milan védője szerint legalább az őt lekönyöklő Ola Toivonennek járt volna a piros lap.

„Harminc másodperc után eltörte az orromat, ki kellett volna állítani, erre nem lehet mást mondani. Egy következetesebb játékvezető legalább egy svéd játékost kiállított volna.”

„Tanulnunk kell a hibáinkból. A visszavágón nagyszerű meccsre számítok a San Siróban, valamint arra, hogy Olaszország kiharcolja a világbajnoki részvételt. Úgy kell futballoznunk, mintha az életünkért tennénk” – mondta Bonucci.

Az olasz válogatott mindössze háromszor talált be a legutóbbi öt meccsén, melyek közül kettőn nem szerzett gólt.

„Gyorsabbnak kell lennünk a labdával, a visszavágón nagyot kell küzdenünk. Fizikailag nagyon kemények voltak, de ezt nem használhatjuk kifogás gyanánt” – zárta szavait a 30 esztendős bekk.

A svédeknél Jan Andersson szövetségi kapitány elégedett volt csapata teljesítményével, azonban figyelmeztette játékosait, hogy még csak az út felét tették meg.

„A pótselejtező félidejénél vagyunk, ezt nagyon fontos hangsúlyozni. Sokat beszéltünk a bátorságról, valamint arról, hogy megadjuk magunknak az esélyt, és összességében úgy vélem, hogy ezt ma megcsináltuk. Nagyon boldog vagyok, hogy nyertünk, a hozzáállásunk volt az a kilencven perc során, ami igazán segített bennünket. Megfelelően kielemezzük a mai találkozót, hogy hétfőn új taktikával léphessünk pályára.”

„A játék fizikai oldala került ma előtérbe, erre pedig felkészültünk. Kulcsfontossággal bírt a meccs szempontjából, hogy megnyerjük a párharcokat. Nem hiszem, hogy mi lettünk volna a kedvezményezettek a játékvezetőnél.”

A svéd játékosok már nem fogták ennyire vissza magukat, többen is szóvá tették az olaszok viselkedését.

„Az olaszok egyértelműen a fizikai kontaktra játszottak, estek, amikor csak tudtak. Nem hiszem, hogy jól viselték a vereséget, de tudtuk, hogy háború lesz ma, akárcsak hétfőn” – mondta Marcus Berg, aki szerint Daniele De Rossi végig azt próbálta kierőszakolni, hogy őt kiállítsák.

„Rengeteget estek, a szokásos trükkjeiket csinálták. Ha bármelyik csapat »piszkosabban« játszott a kelleténél, az az olasz volt” – mondta Ludwig Augustinsson.

„Az olaszok megpróbálják játszani a kemény legényt, ez is része a játék mentális oldalának. Szerencsére mi ellenálltunk ennek, és a feladatra összpontosítottunk” – tette hozzá a győztes gólt szerző Jakob Johansson.

VB 2018
EURÓPAI PÓTSELEJTEZŐ, 1. MÉRKŐZÉS
SVÉDORSZÁG–OLASZORSZÁG 1–0 (0–0)

Solna, Friends Arena. V: Cüneyt Cakir (török)
Svédország: R. Olsen – Krafth (G. Svensson, 83.), Lindelöf, Granqvist, Augustinsson – Claesson, Seb. Larsson, Ekdal (J. Johansson, 57.), Forsberg – Toivonen, M. Berg (Thelin, 74.). Szövetségi kapitány: Jan Andersson.
Olaszország: Buffon – Barzagli, Bonucci, Chiellini – Candreva, Parolo, De Rossi, Verratti (Insigne, 76.), Darmian – Belotti (Éder, 65.), Immobile. Szövetségi kapitány: Gian Piero Ventura.
Gólszerző: J. Johansson (61.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik