Vb 2018: Ignasevics befejezte, Szamedov elbúcsúzott a válogatottól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.08. 08:24
null
Ignasevics a csúcson fejezhette be (Fotó: AFP)
Az orosz labdarúgó-válogatott középpályása, Alekszandr Szamedov úgy nyilatkozott, hogy a horvátok elleni világbajnoki negyeddöntő volt az utolsó mérkőzés, amelyen pályára lépett a nemzeti csapatban. A veterán védő, Szergej Ignasevics végleg visszavonult.

 

 

„Ez volt az utolsó válogatott mérkőzésem” – jelentette ki Szamedov, a Szpartak Moszkva játékosa, aki július 19-én ünnepli majd a 34. születésnapját. A középpályás 2011 óta összesen 52 meccsen lépett pályára a legjobbak között, és idén a második világbajnokságán szerepelt.

„Köszönöm mindenkinek! El sem képzelhettem, hogy a pályafutásomat a csúcson fejezhetem be, örülök, hogy tagja lehettem ennek a csapatnak közel húsz éven át. Szeretnék köszönetet mondani a CSZKA Moszkva szurkolóinak is” – írta közösségi oldalán a jövő héten 39. életévét betöltő, 127-szeres válogatott Ignasevics, aki két éve már visszavonult a nemzeti együttestől, azonban a szövetségi kapitány hívó szavára visszatért a vb-re.

A játékos elmondta, hamarosan megszerezni a papírokat, és decembertől már edzőként szeretne dolgozni.

 



 

Legfrissebb hírek

A vizes világversenyek rendezőinek garantálniuk kell az orosz és a fehérorosz sportolók beutazását

Úszás
2026.09.16. 19:28

Oroszország 2027-től ismét rendezhet világversenyeket tekvandóban

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:55

Coe: Rendezni kell az orosz atléták elleni szankciók ügyét

Atlétika
2026.09.13. 14:43

Orosz szálak és FIFA-védelem: sikkasztási botrányba keveredett a korábbi sztárcsatár, Samuel Eto’o

Minden más foci
2026.09.11. 16:20

Kamila Valijeva továbbra sem kap semleges státuszt, így nem versenyezhet

Egyéb egyéni
2026.09.10. 18:26

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2026.09.02. 22:11

Női torna Eb: orosz siker a csapatverseny döntőjében

Torna
2026.08.16. 18:49

A Nemzetközi Íjászszövetség feloldotta az orosz sportolók elleni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.08.15. 16:26