Hazard-játék – Sinkovics Gábor jegyzete

Eltelt hát a harmincegyedik nap is, s mi, futballőrültek kicsit fásultan, hátra- és oldalpasszoktól meggyötörten, enyhén elgémberedve lassan leltárt készíthetünk. Ahhoz nem kell sem pro licences tanfolyam, sem megye háromban szerzett gólkirályi cím, hogy megállapíthassuk, Gianni Infantino bizony túlzott. Hiába állítja a FIFA első embere, hogy ez minden idők legjobb világbajnoksága, mi csak mosolyoghatunk ezen. Kétségtelenül voltak élvezhető meccsek, felejthetetlen pillanatok és kitörölhetetlen drámák, ám néhány találkozón elég lett volna, ha rögtön a mindent eldöntő tizenegyesrúgásokra kerül sor. Ez a világbajnokság leginkább azért marad meg bennünk, mert a legnagyobb sztárok – Lionel Messi, Cristiano Ronaldo és Neymar – megdöbbent arckifejezéssel, idő előtt sétáltak le a színpadról.

Nem ők voltak a harmincegy nap főszereplői, hanem például Eden Hazard.

Talán már megszokásból is néztük szombat délután a muszáj meccset, a bronzcsatát, amely nagyjából olyan lehet a futballistáknak, mint amikor egy haknizó színésznek a pornóapáti italboltban kell részleteket énekelnie a Csárdáskirálynőből. De a belgák becsületére legyen mondva, időnként szép, olykor szemet gyönyörködtető futballal ajándékoztak meg bennünket.

S volt is az embernek olyan érzése velük kapcsolatban, hogy rossz vonatra szálltak, nem Szentpéterváron lett volna jelenésük – hanem vasárnap Moszkvában, a döntőben. Megérdemelték volna. Ez persze szubjektív megállapítás, az viszont tény, hogy Belgium futballtörténete során immár másodszor szerzett értékes bronzot. Mert velük kapcsolatban most mindenki az 1986-ban Mexikóban (talán itthon is sokan emlékeznek erre a világbajnokságra...) elért negyedik helyről beszél, amikor is a franciák győzték le őket hosszabbítás után 4–2-re. Ám a belgák 1972-ben már felállhattak a dobogó harmadik fokára, igaz, az Európa-bajnokság volt, és épp minket, magyarokat győztek le 2–1-re Liege-ben, szerény érdeklődés mellett.

Természetesen most vannak a csúcson. Eden Hazard játéka sokszor a holland zsenire, Johan Cruyffra emlékeztet, ahogy megindul, ahogy cselez, ahogy passzol. Ha Belgium nem bronzot, hanem aranyat nyert volna, alighanem övé az Aranylabda.

De a Hazard-játék így is bearanyozta ezt a harmincegy napot.