Vb 2014: „Örökké kísért a 2010-es döntőben elkövetett hibám”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.13. 10:12
null
Robben 2010-es hibája a döntőben: ziccerben Casillasba lőtte a labdát (Fotó: Action Images)
A holland labdarúgó-válogatott játékosa, Arjen Robben elismerte, még mindig kísérti a 2010-es vb-döntőben elkövetett hibája, amikor 0–0-nál ziccert rontott.

A négy évvel ezelőtti világbajnokság döntőjének 61. percében a holland szélső 0–0-s állásnál egy az egyben vezette a labdát Iker Casillas kapujára. A befejezésnél azonban rossz megoldást választott: a kapusba lőtte a labdát. Azt követően a rendes játékidőben maradt a döntetlen, a hosszabbításban pedig Andrés Iniesta góljával megnyerte a finálét Spanyolország.

A Bayern München játékosa elismerte, hogy a 2010-es hibája örökké karrierje része marad. Péntek este azonban lehetősége lesz a javításra, Hollandia ugyanis már a csoportkörben összekerült a címvédővel, és rögtön az első mérkőzést egymás ellen vívják a felek.

„Ez is a sport velejárója, csak egy pillanat volt, de örökké kísért, a karrierem és az életem része marad – mondta Robben. – Ez csak a múlt, már nem számít, most a következő mérkőzésre kell koncentrálni. Nagyon kemény csoportba kerültünk, a saját erősségeinkre kell fókuszálnunk. A címvédővel kezdünk, ezért rögtön kiderül, mennyire vagyunk jók.”

„Ha továbbjutunk, az A-csoportból kapunk ellenfelet, de most nem is azzal szeretnék foglalkozni, csak az első meccsre koncentrálni. Különleges mérkőzés lesz, nagy nyomás alatt kell játszanunk. Nem hiszem, hogy részleteznem kell, hogyan szeretnénk legyőzni Spanyolországot, jól edzettünk, fel vagyunk készülve ellenük.”

Legfrissebb hírek

Unai Simón megelőzheti Casillast és Zengát is

Foci vb 2026
2026.06.27. 19:26

Vb-történelem: Joe Cole akkora gólt lőtt, mint talán soha máskor

Minden más foci
2026.06.20. 14:53

Luis Suárez visszatért és legyilkolta Angliát – vb-videók

Minden más foci
2026.06.19. 14:15

Van Persie a spanyolok útjába repült; belga fricska Maradonáéknak – vb-videók

Minden más foci
2026.06.13. 10:37

Iker Casillas nem akarja, hogy José Mourinho legyen a Real Madrid következő vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.12. 19:34

Eb-győzelem, újságíró, csapatvezető és tulajdonos – ez történt a legutóbbi vb-szereplő olasz kerettel

Olasz labdarúgás
2026.04.01. 14:05

Visszavonult a hollandokat vb-elődöntőbe juttató kapus

Minden más foci
2025.09.23. 18:50

Gerard Piqué forradalmi ötlettel szüntetné meg a 0–0-s döntetleneket

Spanyol labdarúgás
2025.02.27. 11:51
Ezek is érdekelhetik