Vb 2014: „A japán bíró úgy segített, mint egy kamikaze”

Vágólapra másolva!
2014.06.13. 13:47
A péntek délelőtt természetesen a brazil–horvát mérkőzésről szólt Horvátországban, a 3–1-es horvát vereség apropóján nem egyszer foglalkoztak a japán Nisimura Juicsi játékvezető ténykedésével a horvát sajtóorgánumok is.

A Sportske novosti napilap internetes változata így nyitott: „Az egész világ egyetért abban, hogy egyszerűen megfosztottak minket a pontszerzés lehetőségétől, ami puskaporos helyzetet is teremthet a vb-n a továbbiakra nézve.”Sportske novosti napilap internetes változata így nyitott: „Az egész világ egyetért abban, hogy egyszerűen megfosztottak minket a pontszerzés lehetőségétől, ami puskaporos helyzetet is teremthet a vb-n a továbbiakra nézve.”

Persze azt sem felejtik el a szakkommentárok, hogy Horvátország ugyan bátran játszott, de ez nem volt elegendő a jobb eredmény eléréséhez. A pályán mindenesetre igazi csata folyt, amiről tanúskodik, hogy Dani Alves állítólag keményen rápirított Ivica Olicra: „Vigyázz, mit beszélsz, mert most Brazíliában vagy!”

„Rengeteg energiánk van abban, hogy két éven keresztül a világbajnokság jegyében készültünk és játszottunk, erre egy játékvezető oly' módon, ahogy bíráskodott, tönkretesz mindent. Mégis úgy vélem, megmutattuk, hogy versenyre tudunk kelni olyan csapattal is, mint a brazil – fogalmazott Darijo Srna, a horvátok csapatkapitánya. – Jól játszottunk, és büszke vagyok arra, hogy ilyen válogatottnak lehetek a csapatkapitánya. Egy-egy mérkőzést azonban a játékosoknak kell eldönteniük, nem a bíróknak. Amikor kétmilliárd ember néz egy találkozót, azon egyszerűen nem lehet ilyen hibát elkövetni!”

„Nem érdemeltünk vereséget, és a tizenegyesig a játékunk sem volt rossz – mondta Luka Modric. – Sajnos megítélték, s erről nem is szeretnék többet mondani.”

„Alapvetően amit a szövetségi kapitány kért, azt megvalósítottuk – ezt már Stipe Pletikosa, a horvátok kapusa mondta. – Talán a tizenegyest háríthattam volna, sajnálom, hogy nem sikerült. Mindenesetre az élet megy tovább.”

A dnevnik.hr igencsak drasztikusan fogalmazott: „A japán bíró úgy segített Brazíliának, mint egy kamikaze, de srácok, legyetek büszkék!”

A Vecernji list internetes oldala Modricot idézi kezdésként: „Jól játszottunk, nem érdemeltünk vereséget Brazíliától” – mondta szomorúan a Real Madrid játékosa.

A Jutarni list pedig a következőképpen tálalta a horvátok első mérkőzését: „Hogy miért is küzd válogatottunk? Nos, a második körbe jutás a gazdaságnak akár 300 millió euró többletet is hozhatna…”

Legfrissebb hírek

A spanyolok 14 gólos győzelemmel szerezték meg az 5. helyet a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
7 órája

Milánó 2026: Japán új éremcsúcsot szeretne elérni

Téli sportok
2026.02.02. 14:49

Végig vezetett, s legyőzte Izlandot Horvátország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.23. 17:27

Hiába nyertek az osztrákok a szerbek ellen, búcsúztak a férfi kézilabda Eb-től

Kézilabda
2026.01.19. 20:03

Rosco Allen 13 pontot szerzett a japán kosárlabdaligában

Kosárlabda
2025.12.26. 13:49

Legyőzte Japánt, de csak az ötödik helyért játszhat a magyar futsalválogatott a poreci tornán

Magyar válogatott
2025.12.19. 18:00

Kuczora Csenge: Jó érzés, hogy továbbra sem kell matekozni

Kézilabda
2025.12.05. 06:53

Északi henger – Dánia, Norvégia és Svédország is könnyed győzelemmel kezdett a női kézi-vb-n

Kézilabda
2025.11.27. 22:30
Ezek is érdekelhetik