Vb 2014: izomszakadás Diego Costánál, kérdéses a játéka

MTI MTIMTI MTI
2014.05.27. 16:37
Diego Costának kisebb izomszakadása van a jobb lábában, sérülését 15 nap múlva újra megvizsgálják, és akkor dönthetnek arról, hogy részt vehet-e a június 12-én kezdődő labdarúgó-világbajnokságon.
A brazil születésű spanyol csatárt megvizsgáló Pedro Guillen szerint mikroszakadásról van szó, amely miatt – ahogyan arról már a Marca alapján beszámoltunk –– ahogyan arról már a Marca alapján beszámoltunk – 15 napig pihennie kell a játékosnak .

Costa beválogatása azért is kétséges, mert Vicente del Bosque szövetségi kapitány korábban úgy nyilatkozott, hogy olyan játékosok kerülhetnek be a 23 fős, végleges keretébe, akik a nemzetközi szövetség (FIFA) által előírt nevezési határidőig – június 2-ig – egészséges lesznek.

A 25 éves futballista fantasztikus szezont produkált az Atlético Madriddal, ugyanis csapata többek között az ő 36 góljának köszönhetően, 18 év után megnyerte a spanyol bajnokságot, a Spanyol Király-kupában elődöntős volt, míg a Bajnokok Ligájában a döntőben drámai körülmények között, hosszabbításban maradt alul a Real Madriddal szemben. Costa a BL-fináléban sérülése ellenére kezdőként lépett pályára, de szinte azonnal le kellett őt cserélni.
Legfrissebb hírek

Tehetséges távolugró is életét vesztette a toledói vonatbalesetben

Egyéb egyéni
2026.10.30. 09:01

Triatlon: Katona Korinna ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmes

Utánpótlássport
2026.10.17. 20:58

A FIFA húszezer dolláros büntetést rótt ki a spanyolokra

Spanyol labdarúgás
2026.10.16. 17:12

Visszavonul a spanyolok világ- és Európa-bajnok labdarúgója

Spanyol labdarúgás
2026.10.07. 13:48

Andrés Iniesta: Spanyolország még csak évek múlva lesz a csúcson

Spanyol labdarúgás
2026.10.07. 10:46

Merino duplájával fordított a világbajnok, Perisic hiába lőtt gólt, kiállították, és kikaptak a horvátok

Minden más foci
2026.10.06. 22:40

Lamine Yamal pazar gólt tekert, Spanyolország a cseheket is lelépte az NL-ben

Minden más foci
2026.10.03. 22:42

Videó: vastaps és ováció fogadta Luka Modricot Sevillában

Minden más foci
2026.09.30. 09:35