Vb 2014: a németek nem bíznak csapatuk végső sikerében

MTI MTIMTI MTI
2014.05.14. 13:19
A németek csupán hat százaléka bízik abban, hogy labdarúgó-válogatottjuk megnyeri a brazíliai világbajnokságot, s mindössze 11 százaléknyian hiszik azt, hogy eljut a döntőig.

A Forsa intézet friss, reprezentatív közvélemény-kutatása szerint – amelynek eredményét a Stern magazin közölte – a megkérdezettek 41 százaléka vélekedik úgy, hogy Joachim Löw csapata az elődöntőben befejezi menetelését. Huszonnyolc százaléknyian negyeddöntős búcsút jósolnak, ugyanakkor a felmérésben résztvevőknek csak két százaléka igazán pesszimista, ennyien gondolják, hogy a csoportkörön sem jut túl a válogatott.

Négy éve egy hasonló felmérésből az derült ki, hogy a szurkolók 38.6 százaléka bízott a végső sikerben.

Löw irányításával a német csapat ezüstérmes lett a 2008-as Eb-n, bronzérmes a 2010-es vb-n, s szintén harmadik a 2012-es kontinenstornán.

Legfrissebb hírek

Auf Wiedersehen! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2 órája

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t

Foci vb 2026
10 órája

Brazília és Hollandia vívta minden idők egyik legdurvább világbajnoki meccsét – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
13 órája

Diego Maradona „megőrült”, Brazília meg örült – vb-videók

Minden más foci
2026.07.02. 14:50

Zidane élete formájában okította a brazilokat – vb-múltidézés videókkal

Minden más foci
2026.07.01. 12:37

A sors elégtételt szolgáltatott Ronaldónak – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.30. 13:26

Nincs újabb gól Bostonban, jön a vb első tizenegyespárbaja!

Foci vb 2026
2026.06.30. 01:12

Kai Havertz remek csúsztatással egyenlített Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
2026.06.30. 00:09
Ezek is érdekelhetik