Anglia: Lampard 103 válogatottsága sem garancia a vb-re

Vágólapra másolva!
2013.11.15. 10:25
Anglia is ott lesz a jövő évi, brazíliai labdarúgó-bajnokságon, miután Roy Hodgson szövetségi kapitány irányításával megnyerte csoportját. Frank Lampard, az angolok 35 esztendős, 103-szoros válogatott középpályása úgy véli, egyik játékosnak sem garantált a helye a világbajnoki keretben – még neki sem.

„Minden játékos ugyanabban a hajóban evez. Ha azt gondolnám, a százhárom válogatottságommal máris ott leszek a Brazíliába tartó repülőgépen, nagyot tévednék, mert az azt jelentené, hogy természetesnek veszem a vb-részvételt. Úgy vélem, ezt egyikünk sem engedheti meg magának. Tisztában vagyok azzal, hogy a pályafutásunk különböző szakaszaiban más és más kihívással kell megbirkóznunk. Roppant elszánt vagyok, hogy bizonyítsak a kapitánynak, aki azt mondta, nem az számít, hogy valaki tizenhét éves vagy már a harminchathoz közelít. A többi meg csak rajtam múlik” – nyilatkozta Frank Lampard a világbajnoki részvétellel kapcsolatban.

Legfrissebb hírek

Lampard ismét vezetőedző lett, az angol másodosztályban kapott állást – hivatalos

Angol labdarúgás
2024.11.28. 11:41

Frank Lampardot akarja edzőjének az angol másodosztályú klub

Angol labdarúgás
2024.11.19. 15:15

Paul Merson szerint Anglia lesz az Európa-bajnok – videó

Foci Eb 2024
2024.07.09. 11:51

Újabb korábbi angol válogatott kritizálja Southgate-et

Foci Eb 2024
2024.07.08. 15:15

Bukayo Saka: Neymar minden idők leginkább alulértékelt labdarúgója

Foci Eb 2024
2024.07.04. 12:15

Rooney elárulta, melyik lenne számára az álomdöntő az idei Eb-n

Foci Eb 2024
2024.06.22. 16:16

Mit kezdenek a dánok Bellinghammel, Kane-nel és Sakával? – kezdőcsapatok

Foci Eb 2024
2024.06.20. 16:58

Üdvözöljük a Schalke világában – ilyen volt az angol–szerb testközelből

Foci Eb 2024
2024.06.17. 21:21
Ezek is érdekelhetik