Vb 2010: Van Marwijk szerint nem vehetik félvállról a szlovákokat

2010.06.26. 20:36
A labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében hétfő délután Hollandia Szlovákiával találkozik. A szlovákok továbbjutása sok ember számára óriási meglepetés volt, Bert van Marwijkot, a hollandok szövetségi kapitányát azonban nem érte váratlanul északi szomszédaink sikere.

„Már a világbajnokság kezdetén mondtam, Szlovákia gondot okozhat Olaszországnak, és így is lett. Ebből is látszik, nem vehetjük őket félvállról"– mondta a holland szakvezető, aki jósnak sem utolsó.

Azt is elárulta, miben kell javulniuk ahhoz, hogy továbbjussanak a negyeddöntőbe: „Ha az első két meccsen mutatott játékunkat megismételjük, nem lesz gond. Nem szabad kapkodnunk, saját játékunkat kell játszanunk. Gyorsnak kell lennünk, jól kihasználnunk az üres területeket, és tudatosan kell futballoznunk – fedte fel a nyerő lapokat Van Marwijk, aki a veszélyekre is figyelmeztette csapatát. – Kamerun ellen azt gondoltuk, simán nyerünk, akár több góllal is. Túl sokat hittünk magunkról, de tanultunk abból a mérkőzésből, még egyszer nem követjük el ugyanezt a hibát. Most már egy perc kihagyás is végzetes lehet."

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

A 48 csapatos vb igazságtalansága: Európának 20-21 hely járna!

Foci vb 2026
2026.08.02. 09:20

Globális kudarc lett Infantino tervéből – nemzetközi sajtóvisszhang

Foci vb 2026
2026.08.01. 17:40

Gianni Infantino meghátrált, nem árusítják ki a világbajnokságot

Minden más foci
2026.08.01. 09:09

Nem tetszik neki az elnök terve, azonnali hatállyal lemondott Infantino főtanácsadója

Minden más foci
2026.07.31. 13:21

„A FIFA nem folytathatja tovább sportágunk felhasználását a saját és barátai meggazdagodása érdekében” – újabb közleményt adott ki az UEFA

Foci vb 2026
2026.07.29. 16:51

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Felejthetetlen torna – vb-pillanatok az örökkévalóságnak?

Képes Sport
2026.07.23. 16:07