Vb 2010: Rooney többet akart játszani, de azért a bírót így is „kóstolgatta"

2010.06.08. 09:40
A világbajnokságra készülő angol labdarúgó-válogatott hétfőn 3–0-s győzelmet aratott a dél-afrikai első osztályban szereplő Platinum Stars ellen. A találkozó utolsó gólját Wayne Rooney szerezte, aki a klubszezon végét sérülés miatt kénytelen volt kihagyni.

„Ez jó gyakorlás volt számunkra, mert szükségünk van a játékra, én pedig boldog voltam, hogy negyvenöt percet futballozhattam – nyilatkozta a találkozót követően Rooney. – Jó lett volna már egy kicsit többet is a pályán eltölteni negyvenöt percnél, de én ennek is nagyon örültem."

A Manchester United támadója szerint csapata felkészült a világbajnoki feladatokra, a hétfői főpróba pedig tanulságos volt a szombati fellépés előtt: Anglia az első mérkőzésén az Egyesült Államok ellen lép pályára június 12-én. A folytatásban a C-csoportban még Algéria és Szlovénia vár Fabio Capello együttesére.

A meccsel kapcsolatban szót kért a mérkőzés dél-afrikai játékvezetője, Jeff Selogilwe, aki elmondta: nagyot csalódott egyik kedvencében, Rooneyban, aki szóban folyamatosan inzultálta őt és az ellenfél játékosait, ráadásként pedig gyakran szabálytalankodott.

Legfrissebb hírek

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t

Foci vb 2026
5 órája

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
7 órája

Brazília és Hollandia vívta minden idők egyik legdurvább világbajnoki meccsét – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
8 órája

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
10 órája

Diego Maradona „megőrült”, Brazília meg örült – vb-videók

Minden más foci
Tegnap, 14:50

Zidane élete formájában okította a brazilokat – vb-múltidézés videókkal

Minden más foci
2026.07.01. 12:37

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
2026.06.30. 17:21

A sors elégtételt szolgáltatott Ronaldónak – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.30. 13:26
Ezek is érdekelhetik