Vb 2010: a liverpooli hátvéd szerint az egységben van a szlovákok ereje

MTI MTIMTI MTI
2010.04.20. 07:45
A csapatjátékban és az egységben van a szlovák labdarúgó-válogatott ereje, legalábbis Martin Skrtel, a június 11-én kezdődő dél-afrikai világbajnokságra készülő együttes védője szerint.  

„Nálunk nincsenek nagy sztárok, ezért igyekszünk csapatként együttműködni – fogalmazott az FC Liverpool légiósa. – Ez az elsődleges oka annak, hogy egyáltalán kijutottunk a vébére. Mindenki boldog, hogy címeres mezben futballozhat, s ez sikerre vezet minket."

A 25 éves hátvéd szerint a csoportbeosztásuk nem túl egyszerű, ugyanakkor nem is az ő kvartettjük a legerősebb. Szlovákia az F jelű négyesben a címvédő Olaszországgal, illetve Paraguayjal és Új-Zélanddal találkozik.

„Számunkra nagyon jó, hogy az új-zélandiak ellen kezdünk – mondta Skrtel. – Fontos, hogy azon a meccsen három pontot szerezzünk, a többit pedig majd meglátjuk. Az olaszok 2006-ban csúcsformában voltak, most már idősebbek a játékosaik, ezzel együtt nehéz dolgunk lesz, de a futballban bármi megtörténhet."

Szlovákia önálló országként először jutott ki labdarúgó-világbajnokságra. Skrtel szerint a Napoli középpályása, Marek Hamsík, valamint a Besiktas csatára, Filip Holosko lehetnek majd a kulcsszereplők. A védő hozzátette: a torna remek lehetőség a játékosoknak arra, hogy megmutassák valódi képességeiket.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
8 órája

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Idegenben gáláztak a szlovákok, hatalmas góllal nyertek Budapesten a fehéroroszok a C-ligában

Minden más foci
2026.10.06. 22:54

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56

Futball: megerősödve vágott neki a Gödöllő az U17-es bajnokságnak

Utánpótlássport
2026.10.03. 09:02

Labdarúgás: a futball ünnepe volt

Utánpótlássport
2026.10.02. 14:06

Seregély-parádé és győzelem a nyitányon

Jégkorong
2026.10.01. 21:28

Labdarúgás: kikapott a horvátoktól az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.09.30. 17:15