Hatalmas üzlet a vb: 2008-ban 184 millió dollárt hozott a FIFA konyhájára

2009.06.03. 23:55
Gazdasági világválság ide vagy oda, úgy tűnik a legmagasabb szintű labdarúgás továbbra is remek üzlet. A Manchester United és az amerikai Aon Corporation szerdai szponzori szerződése mellett erre világít rá az is, hogy a nyilvánosságra hozott adatok szerint a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 184 millió dollár nyereséget könyvelhetett el a 2008-as esztendőben.
A FIFA elnöke szerint üzletileg is érdemes labdába rúgni
Fotó: Action Images
A FIFA elnöke szerint üzletileg is érdemes labdába rúgni
A FIFA elnöke szerint üzletileg is érdemes labdába rúgni
Fotó: Action Images
A FIFA elnöke szerint üzletileg is érdemes labdába rúgni

2010-re várhatóan valamelyest csökkeni fog a FIFA bevétele. Ennek egyik oka, hogy a dél-afrikai világbajnokság rendezési költsége a becslések szerint mintegy 560.4 millió dollárt tesz ki, ami megrövidíti a központi büdzsét is, másrészt a televíziós jogdíjak egy részét már az előző években átutalták a szövetség számlájára a televíziós társaságok.

„Racionális a gazdálkodásunk. Kijelenthetem, hogy pénzügyi helyzetünk kényelmesnek mondható” – mondhatta tehát nyugodtan a FIFA svájci elnöke, Sepp Blatter a közleményre reagálva.

Blatter szervezetének gazdálkodását uralkodók is irigyelhetik
Fotó: Action Images
Blatter szervezetének gazdálkodását uralkodók is irigyelhetik
Érdemes megjegyezni azonban, hogy a FIFA meglehetősen „egy lábon áll”, tudniillik a zürichi központú szövetség – amely a világ egyik legnagyobb szervezete, 208 tagja van, ami 16-tal több, mint amennyi az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) és hárommal több, mint a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB)… – szinte összes bevétele egyetlen eseményhez köthető: a harminckét válogatottat felvonultató világbajnoksághoz.

A vb-hez kapcsolódó televíziós jogdíjakból 556 millió dollár folyik be a FIFA kasszájába, míg az olimpia melletti legnagyobb sporteseményként emlegetett rendezvény kereskedelmi jogait összesen mintegy 253 millió dollár fejében értékesítik.

A FIFA gazdasági részlegének ügyvezető igazgatója, Markus Kattner szerint a szövetség működéséhez egy világbajnoki ciklus alatt (négy év) körülbelül 3 milliárd dollár(!) szükséges, és ennek az összegnek a 95 %-a a vb-hez hozható összefüggésbe.

A következő évi – 2010 a vb éve lesz – költségvetés 866 millió dollár bevétellel és 1.1 milliárd dollár kiadással számol. A FIFA-delegáltak 99 %-a elfogadta az előterjesztést.
Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
3 órája

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
Tegnap, 16:22

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29