Oroszország két öngóllal és Andrej Arsavin kései találatával 3–0-ra győzött Finnország ellen hazai pályán az európai vb-selejtezők 4. csoportjában. Az oroszok végig jobban játszottak ellenfelüknél, akik többször komikus mozdulattal segítették a hazaiakat, többek között az első két gólnál is.

Fotó: Reuters
Hannu Tihinen (5-ös) azon kevés finn hátvédek közé tartozik, akik nem lőttek öngólt a moszkvai találkozón

Fotó: Reuters
Hannu Tihinen (5-ös) azon kevés finn hátvédek közé tartozik, akik nem lőttek öngólt a moszkvai találkozón
A finnek szövetségi kapitánya, az angol Stuart Baxter egy csatárral (Mikael Forssell) küldte pályára csapatát, amely a mezőnyben teljesen alárendelt szerepet játszott az első félidőben a moszkvai mérkőzésen.
A szbornaja majdnem 65 százalékban birtokolta a labdát, bár a finn tizenhatos előtt elfogyott Andrej Arsavinék tudománya, lövésig csak ritkán jutottak el. A vezető gólt ezzel együtt már a 23. percben megszerezték, igaz, kis finn segítséggel. Jurij Zsirkov robogott fel a bal szélen, lövését Jussi Jääskeläinen még kiütötte, de pont az érkező Pavel Pogrebnyak elé, de nem az orosz, hanem az őt megelőző Petri Pasanen lőtt végül saját kapujába.
FINN ÖNGÓLOK – OROSZ ÖRÖM
Egy komikus jelenet végén nem sok hiányzott hozzá, hogy kétgólosra nőjön az orosz előny, de Jääskeläinenről végül nem pattant a kapuba a labda, amelyet védője bombázott rá.
A második játékrész elején már a vendégek is vezettek néhány veszélyes támadást, de újabb gólt mégsem ők szereztek, hanem az oroszok. Igaz, ezúttal is finn lábról került a labda a hálóba… Jobb oldali támadást követően a túloldalon érkező Konstantin Zirjanovhoz került a labda, aki középre passzolt, a többit pedig már Veli Lampi megoldotta. A finn jobbhátvédről mosolyt fakasztó módon pattant be a kapuba a labda.
Az oroszok ezután is támadásban maradtak, de több nagy helyzetükből csak egyet tudtak értékesíteni. Arsavin gyönyörű egyéni akció végén lőtt kissé kiszorított szögből a kapuba (meg kell jegyezni, hogy egy védő ezúttal is beleért a labdába, de ennél az esetnél szó sem lehetett öngólról).
Összességében tehát megérdemelt győzelmet aratott Oroszország, amely így három mérkőzést követően hat ponttal feljött a 4. csoport második helyére.
A 3. csoportban harmadik mérkőzésén Csehország megszerezte első győzelmét a sorozatban. Az elsőszámú kapusukat, Petr Cech-t nélkülöző csehek nagyon megszenvedtek a vendég szlovénok ellen – akik meglepően bátran játszottak –, de Libor Sionko szép fejesével végül otthon tartották a három pontot.
SIONKO FEJESGÓLJA, EGY SZÉP AKCIÓ VÉGÉN
VB-SELEJTEZŐ, EURÓPA
OROSZORSZÁG–FINNORSZÁG 3–0 (1–0) |
Moszkva, 30 000 néző. V: Vasszarasz (görög) |
OROSZORSZÁG: Akinfejev – Anjukov, Ignasevics, V. Berezuckij, Zsirkov – Szemsov, Gyenyiszov – Zirjanov, Szemak – Arsavin (Dzagojev, 92.) – Pogrebnjak (Szajenko, 60.) |
FINNORSZÁG: Jääskeläinen – Lampi, Hyypiä, Tihinen, Pasanen – R. Eremenko (Tainio, 66.), Heikkinen – Väyrynen (Roiha, 69.), Kolkka, Sjölund (Litmanen, 85.) – Forssell |
G: Pasanen (23. – öngól), Lampi (65. – öngól), Arsavin (88.) |
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország | 3 | 2 | 1 | – | 11–4 | +7 | 7 |
2. Oroszország | 3 | 2 | – | 1 | 6–3 | +3 | 6 |
3. Wales | 3 | 2 | – | 1 | 4–2 | +2 | 6 |
4. Finnország | 3 | 1 | 1 | 1 | 4–6 | –2 | 4 |
5. Azerbajdzsán | 3 | – | 1 | 2 | 0–2 | –2 | 1 |
6. Liechtenstein | 3 | – | 1 | 2 | 0–8 | –8 | 1 |
VB-SELEJTEZŐ, EURÓPA
CSEHORSZÁG–SZLOVÉNIA 1–0 (0–0) |
Teplice, 15 220 néző. V: Atkinson (angol) |
CSEHORSZÁG: Zítka – Pospech, Rozehnal, Ujfalusi, Jankulovski – Sionko, D. Jarolím (Sírl, 66.), Rajnoch, Plasil – Fenin (Sverkos, 81.), Baros (Kladrubsky, 90.) |
SZLOVÉNIA: Handanovic – B. Ilic, Suler, Mörec, Brecko (Mejac, 87.) – Sisic (Birsa, 65.), Radosavljevic, Koren, Kirm – Novakovic, Dedic (Jokic, 79.) |
G: Sionko (62.) |
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lengyelország | 3 | 2 | 1 | – | 5–2 | +3 | 7 | ||
2. Szlovénia | 4 | 2 | 1 | 1 | 5–3 | +2 | 7 | ||
3. Szlovákia | 3 | 2 | – | 1 | 6–4 | +2 | 6 | ||
4. Csehország | 3 | 1 | 1 | 1 | 2–2 | 0 | 4 | ||
5. Észak-Írország | 3 | – | 1 | 2 | 1–4 | –3 | 1 | ||
6. San Marino | 2 | – | – | 2 | 1–5 | –4 | 0 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik