Több mint 200 magyar sportvezető szurkolt együtt a válogatottnak Örményország ellen

2025.11.14. 11:54
null
Csaknem 250 résztvevővel tartotta meg őszi sportvezetői találkozóját a HM sportért felelős államtitkársága Keszthelyen.

Schmidt Ádám sportállamtitkár meghívására a hazai olimpiai sportági szakszövetségek, sportköztestületek, kiemelt sportegyesületek, akadémiák vezetői, valamint a sporttudomány különböző területein dolgozó szakemberek töltöttek együtt két napot. Az első nap zárásaként a résztvevők közösen szurkoltak a televízió előtt a magyar labdarúgó-válogatottnak az örmények elleni vb-selejtezőn – tájékoztatta az államtitkárság pénteken az MTI-t.

A nap első felében az államtitkári tájékoztatón az élsportot illetően a Los Angeles-i olimpiára való felkészülés és az ennek támogatására életre hívott LA10 Program állt a középpontban. „Örömmel számolhattam be arról, hogy a programnak köszönhetően megújítottuk a keretorvosi rendszert és olyan területeken tettünk előrelépéseket, mint például a labordiagnosztikai vizsgálatok, a különböző mérések, valamint a sportolói biztosítás” – mondta az államtitkár.

Schmidt Ádám beszámolt arról is, hogy a jelenlegi sportirányítás első támogatási évéhez, 2023-hoz képest 2026-ra a sportköztestületek, a szövetségek, az egyesületek és az edzők éves támogatását is jelentősen növelni tudták. A közösségi sport fejlesztésében fontos mérföldkő, hogy a Sportoló Nemzet Program már több mint 60 ezer klubtaggal büszkélkedhet, ősszel pedig a sportállamtitkárság kezdeményezésére az idei tanévet a Sportoló Nemzet Tanévének nyilvánították.

A kétnapos eseményen a hazai sportvezetők részéről előadást tartott Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, illetve Baji Balázs, a Sportintézet főigazgatója. Emellett a résztvevők megismerkedhettek a sporttal kapcsolatos tudományterületek legújabb vívmányaival is.

 

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: Majdnem feladtam… – interjú a válogatott támadójával

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:22

Bodnár László túl a szívzűrön és az érszűkületen is

Magyar válogatott
Tegnap, 8:07

„Valami egészen mást akartam” – bíróságon dolgozik a volt válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
2026.10.12. 13:16

Két csatár, egy döntés – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
2026.10.09. 23:44

Marco Rossi irányításával most már fél Európát legyőztük

Magyar válogatott
2026.10.09. 12:03

Szalai József: Szerény srác vagyok, az is maradok

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 10:30

A Paks adja a legtöbb újoncot Rossinak – a Fradit is megelőzve; 3 évvel fiatalabb a válogatott

Magyar válogatott
2026.10.08. 12:29

Tóth Milán útja az ózdi hintától a nagyszombati gólig

Magyar válogatott
2026.10.08. 10:02