Alexander Frei portréja

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2008.04.07. 23:48
Alexander Frei 2004-ben robbant be a labdarúgás világába, s nemcsak a francia Stade Rennes-ben termelte megbízható ütemben a gólokat, hanem a válogatottban is - azóta is rajta áll vagy bukik a svájci nemzeti csapat, a Nati átütőereje.
Leginkább akkor figyeltek fel rá a szurkolók, amikor Bretagne-ban ténykedő, külsejében (és később gólerősségében) a fiatal Stéphane Chapuisat-ra emlékeztető Frei a Marseille kapusának, Fabien Bartheznek a ketrecét dekorálta ki egy fejessel, egy lesipuskás találattal és egy távoli lövéssel. Amilyen hatalmas lelkesedéssel érkezett bő egy esztendeje a Rennes-hez, olyan nagy keserűség szakadt fel belőle akkor, amikor négy gólja miatt mindenki az ő szavát leste: "Négy gólt korábban szereztem már Svájcban is, ezért most nem lett volna tanácsos megállni háromnál” – mondta, majd hogy az iróniát mindenki pontosan érezze, hozzátette: „Különben lehet gratulálni az edzőmnek, aki pontosan tudta, mikor kell pályára küldenie." A háttér: Bölöni László a megelőző két tétmérkőzésen egészen a hajráig a kispadon tartotta őt. Frei nem átallotta felemlegetni azt sem, hogy fizetését csökkenteni akarták, mert nem játszik eleget – ami szerinte megint csak nem rajta múlik.

Frei Bázelben született, s az első lépéseket a futballcsukában az FC Begnins és az FC Aeschde együtteseiben tette meg, innen emelte ki 18 évesen az FC Basel. Egy év múlva már az FC Thun profija, majd követte edzőjét, André Eglit az FC Luzernhez – de szerencséjét már Svájc francia területén, a genfi Servette-ben megalapozó – legjobb otthoni idényében 17 bajnoki gólt szerző – támadó Vahid Halilhodzsics hívó szavára érkezett Rennes-be a 2002–2003-as bajnokság felénél. A bosnyák tréner úgy látta, az új fiúra ráfér némi erősítés, ezért a súlyzók közé irányította – nem is tudott összehozni egy gólnál többet mindössze 11 bajnokiján. "Ha az ember sokat és kitartóan dolgozik, akár közepes képességekkel is sikeres lehet" – fogalmazta meg egy korábbi interjúban egyik alapelvét, amelynek ismételgetése bizony nagy segítségére lehetett a rennes-i mellőzés hónapjaiban.

A 2003-04-es idénynek úgy vágott neki, hogy "megmutatja Bölöninek, ki is az az Alexander Frei Svájcból", ám ahogy a fentebbi idézet mutatja, az új szakvezetővel sem harmonikus a viszonya. Pedig "több kilométer van már a lábaimban, mint az autómban", ahogyan ő utalt finoman az általa elvégzett edzésmunkára és futómennyiségére. Nem szóltunk még arról, miért tartotta képtelenségnek és elfogadhatatlannak a kispadozást: volt olyan pillanata pályafutásának, amikor ő számított a legeredményesebb játékosnak a svájci válogatott történetében! Svájc elsősorban neki, az oroszokat és az íreket is felvonultató selejtezőcsoport 5 gólos gólkirályának köszönhette az automatikus Eb-kvalifikációval járó első helyet. A statisztikusok ősszel mutatták ki azt is, hogy 19 válogatott mérkőzésen szerzett 13 góljával még a 34/23-as átlagot felmutató Sepp Hügit is lekörözte.

A válogatottból 2001-es, Jugoszlávia elleni bemutatkozása óta szinte kihagyhatatlan, de a nagy áttörés a 2004-es portugáliai kontinenstornán Chapuisat oldalán sem sikerült számára, pedig francia vicególkirályként érkezett a versengésre. A horvátok elleni csoportnyitón több nagy helyzetet (plusz néhány kisebbet) is elpuskázott, majd az angolok ellen is impotens támadójátékkal rukkolt ki, mindennek tetejébe leköpte Steven Gerrardot – a felvételeket egy televíziós csatorna nyilvánosságra hozta, aminek alapján az UEFA 15 napra eltiltotta a csatárt. A dicstelen Eb-szereplés után a bajnokságban kárpótolta híveit, hiszen gólkirályként zárta az évet! A világbajnoki selejtezőkön sem maradt adós a gólokkal, hiszen a hatszor vette be az ellen hálóit, majd a törökök elleni pótselejtezők alatt is betalált, ráadásul idegenben, a legelső minutumban.

A 2005-06-os szezonban folyamatosan sérülések hátráltatták, így csak hét bajnoki találatot jegyzett, viszont a Dortmundnak ezzel együtt is megért 4.1 millió eurót. A világbajnokságon kétszer is eredményes volt, Németországban a középcsapatban minden második mérkőzésén gólt rúgott, ám 2007 őszén ismét súlyos sérülést szenvedett, s csak februárra épült fel.



97-98
FC Basel
11
1
       
98-99
FC Thun
34
7
       
99-00
FC Luzern
18
11
       
00-00
FC Luzern
14
4
       
00-01
Servette
12
6
       
01-02
Servette
33
17
       
02-03 (jan)
Servette
19
13
       
02-03
Rennes
13
1
       
03-04
Rennes
28
19
       
04-05
Rennes
36
20
       
05-06
Rennes
21
5
UEFA
6
2
 
06-07
Borussia Dortmund
32
16
     
3.50
07-08
Borussia Dortmund
13
6
     
3.68


A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupamérkőzések száma, nemzetközi és válogatott kupatalálkozón szerzett gólok száma/átlag az adott bajnokságban.
Nagy tornák a válogatott színeiben:
2002
U-21-es Európa-bajnokság
4
2
2004
Európa-bajnokság
2
0
2006
világbajnokság
4
2
2008
Európa-bajnokság
0
0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik