Ha minden jól alakul, Varga Barnabást szerdán kiengedik a kórházból

K. Zs.K. Zs.
2024.06.24. 12:14
Varga Barnabás a németek elleni mérkőzésen (Fotó: Szabó Miklós)
„Barni jól van, de valóban műtét vár rá” – ezzel a címmel közli hivatalos honlapján a Ferencváros dr. Pánics Gergely csapatorvos helyzetjelentését Varga Barnabás állapotáról. Mint ismert, a zöld-fehérek labdarúgója a Magyarország–Skócia (1–0) Európa-bajnoki mérkőzésen súlyos arcsérülést szenvedett vasárnap este.

„Barni az ütközéskor agyrázkódást szenvedett, az eszméletét is elvesztette – idézi a fradi.hu dr. Pánics Gergely FradiMédiának adott nyilatkozatát. – A mentőhöz érve már visszatért a tudata, ezt követően bevitték a stuttgarti klinikára, ahol a kivizsgálás után felállították a terápiás tervet, eszerint meg fogják műteni. Csatárunk többszörös arckoponyacsont-törést szenvedett, több kisebb és nagyobb csont is eltört az arcában, volt, amelyik el is mozdult. Az operáció után két napig bent tartják, ha minden jól alakul, szerdán engedik ki. Az esetet Julian Koch sérüléséhez tudom hasonlítani, őt is műteni kellett. Lovrencsics Gergőnél más volt a helyzet, bár az övé is koponyatrauma volt, műtétre nem került sor. Ami a német protokollt és az elsősegélynyújtást illeti, nem szeretném kommentálni, mivel nem ismerem részletesen, és nem én felelek érte. Annyit viszont elmondhatok, hogy volt lehetőségem meglátogatni Barnát a kórházban, és azt tapasztaltam, hogy szakértő kezekben van, és nagy odafigyelésben részesül.”

Foci Eb 2024
2024.06.23. 23:06

Varga Barnabás arccsonttörést szenvedett, az Eb-n már nem játszhat

A magyar válogatott csatára ijesztő sérülést szenvedett, hosszú percig a pályán ápolták, majd kórházba szállították, ahol kiderült: arccsontja több helyen eltört.

 

 

Legfrissebb hírek

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Varga Barnabásék elbukták a Panathinaikosz elleni rangadót

Légiósok
2026.11.01. 20:36

Osztrák hokiliga: öt góllal kikapott a Volán, ráadásban nyert az FTC

Jégkorong
2026.11.01. 19:54

Borbély Balázs: Holnaptól már az AC Milan ellen készülünk

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 19:25

Kit ajánl a Fradinak Bognár György?

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 18:57

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53

Az ETO 11 (!) gólt lőtt a Diósgyőrnek, derbit nyert a Fradi a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 18:45

Csalódott ferencvárosiak, boldog győriek a szuperrangadó végén

Kézilabda
2026.10.31. 18:32