Eb-selejtező: újpesti hazai pályán a fehéroroszok Izrael ellen

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2023.06.16. 08:44
null
A fehérorosz kapitány járt már Magyarországon: a nyolcvanas években pályára lépett a Rába ETO ellen (Fotó: Török Attila)
Rendhagyó Eb-selejtezőt rendeznek péntek este az újpesti Szusza Ferenc Stadionban, ahol Fehéroroszország Izrael válogatottját fogadja. A fehéroroszok jövő héten hétfőn szintén az Újpest arénájában Koszovó együttese ellen lépnek pályára. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a tavasszal tiltotta meg a fehérorosz csapatoknak, hogy nemzetközi mérkőzéseket rendezzenek, ezért kényszerül a válogatott is semleges helyszínre, zárt kapuk mögé az elvileg hazai meccsein is.


A magyar (MLSZ) és a fehérorosz szövetség (ABFF) május elején állapodott meg arról, hogy Georgij Kond­ratyev szövetségi kapitány csapata hazánkban rendezi a következő két Eb-selejtező mérkőzését, amire az UEFA rábólintott.

„Sajnos az ismert okok miatt nem játszhatunk odahaza, ami nagy érvágás válogatottunknak. Amikor megszületett az UEFA döntése, mi kerestük meg magyar kollégáinkat, akik azonnal segítőkésznek mutatkoztak – mondta lapunk érdeklődésére Geor­gij Kondratyev.  – Nagyon örülünk, hogy itt játszhatunk, mert kifogástalan fogadtatásban részesültünk, és eddigi magyarországi tapasztalatainkról is csak a legjobbakat tudom elmondani. A szálloda, az edzéslehetőségek, a szervezés, minden tökéletes. Hadd mondjam el még egy személyes élményemet: a nyolcvanas években játszottam Magyarországon a Rába ETO ellen, továbbá Szergej Kuznyecov jó barátom.”

Nem feltétlen a semleges pálya miatt, de Fehéroroszország pocsékul kezdte a selejtezősorozatot, az első, egyébként Újvidéken játszott „hazai” mérkőzésén fájó vereséget (0–5) szenvedett Svájctól, majd Bukarestben Romániától is kikapott (1–2).

„Két vereséggel kezdtünk, ezért az Izrael elleni mérkőzés gyakorlatilag az utolsó szalmaszál, amibe kapaszkodhatunk, ha szeretnénk versenyben maradni az Eb-részvételt érő helyekért. Elképzelhető, hogy lesznek taktikai változtatások az előző meccsekhez képest, de konkrétumot most nem említhetek” – fogalmazott a kapitány.

A válogatottal Budapestre érkezett Nyikolaj Sersztnov, az ország labdarúgó-szövetségének elnöke is, aki csütörtökön munkamegbeszélést folytatott Csányi Sándor MLSZ-elnökkel. A fehérorosz szövetség közleménye szerint a felek között szóba került, hogy a 2023–2024-es idényben a fehérorosz csapatok európai kupamérkőzéseinek szintén magyar stadionok adnának otthont.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
B-CSOPORT

20.45: Görögország–Írország, Athén
20.45: Gibraltár–Franciaország, Faro (Tv: Arena4)
C-CSOPORT
20.45:
Málta–Anglia, Ta'Qali (Tv: Spíler2)
20.45: Észak-Macedónia–Ukrajna, Szkopje
D-CSOPORT
20.45: Lettország–Törökország, Riga
20.45: Wales–Örményország, Cardiff
H-CSOPORT
18.00: Finnország–Szlovénia, Helsinki (Tv: Spíler2)
20.45: Dánia–Észak-Írország, Koppenhága
20.45: San Marino–Kazahsztán, Parma
I-CSOPORT
20.45: Andorra–Svájc, Andorra La Vella (Tv: Match4)
20.45: Fehéroroszország–Izrael, Budapest, Szusza Ferenc Stadion
20.45: Koszovó–Románia, Pristina

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik