Válogatott: Semmit nem jelent a csoportelsőség – Rossi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.13. 10:24
null
Marco Rossira és a magyar válogatottra nagy feladatok várnak az Eb-selejtezők második felében (Fotó: AFP)
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az MLSZ hivatalos oldalán beszélt a Wales elleni győzelemről, valamint az Eb-selejtezőcsoport kiegyenlítettségéről. 

 

A férfi A-válogatott szövetségi kapitánya szerint a csapat pont olyan meccset játszott Wales ellen, amilyet eltervezett, így továbbra is életben tartotta álmát, hogy ott legyen a jövő évi Európa-bajnokságon.

„Pontosan olyan meccset játszottunk, amilyet előzetesen elterveztünk” – mondta az mlsz.hu-nak Marco Rossi, aki eltiltása miatt csak a lelátóról figyelhette a találkozót.

„Mindenki hihetetlen módon harcolt a sikerért és hajtotta végre a rá bízott feladatot. Persze a sikerhez az is kellett, hogy a walesieket hatástalanítani tudjuk, mert ha például Bale hatalmas helyzeténél Gulácsinak nem sikerült volna védenie, akkor valószínűleg most más eredményről beszélnénk. A győzelmünk azonban kétségtelenül megérdemelt, és ugyanezen az úton kell tovább mennünk, amelyen eddig a selejtezőkön” – folytatta a szövetségi kapitány.

A 2020-as Európa-bajnokság június 12-én rajtol majd el jövőre. A szövetségi kapitány szerint a selejtezők felénél ugyan jó helyzetben vagyunk, hiszen vezetjük a csoportunkat, azonban ez még semmire sem jelent biztosítékot.

Az, hogy félidőben vezetjük a csoportot, még semmit nem jelent. Különös tekintettel arra, hogy nagyon kiegyenlített a csoportunk, eddig egyedül Azerbajdzsán nyújtott gyengébb teljesítményt Horvátországnál, Walesnél, Szlovákiánál és nálunk. Sok munka kell még ahhoz, hogy megvalósítsuk a szurkolóinkkal közös álmunkat, hogy jövő júniusban pályára léphessünk a lenyűgöző, új Puskás Arénában. Az viszont, hogy ez sikerül-e, csak a selejtezők legvégén fog kiderülni” – fogalmazott Marco Rossi.

A magyar válogatott legközelebb szeptember 9-én fogadja Szlovákiát az Eb-selejtezősorozat 6. körében.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14

Szoboszlai Dominik a fontos és nagy gólok mestere

Magyar válogatott
2025.10.17. 08:16

Marco Rossi: Lisszabonban játszottuk az elmúlt két év legjobb meccsét

Magyar válogatott
2025.10.16. 20:50

Marco Rossi csapata a tíz legerősebb európai válogatott közül immár hat ellen szerzett pontot

Magyar válogatott
2025.10.16. 15:48

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

Vb-selejtezők: Spanyolország egy meccsre Brazília világrekordjától; jó sorozatban a magyar válogatott

Minden más
2025.10.15. 12:40

Marco Rossi: Nehéz megmondani, ez a bravúr hol helyezkedik el a sorban, de megérdemeltük

Magyar válogatott
2025.10.14. 23:45

Nyugalom – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.10.13. 23:44
Ezek is érdekelhetik