Eb 2020: Hogy is mondják? Hajrá, magyarok! – Georges Leekens

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2021.06.12. 09:44
null
Georges Leekens televíziós szakértőként dolgozik az Európa-bajnokság idején, és közben természetesen nagyon szurkol a magyar válogatottnak (Fotó: Dömötör Csaba)
A belga szakember a televízió előtt szurkol a magyar válogatottnak, legutóbb a Formula–1-es versenyen járt hazánkban.

 

– Ott lesz kedden a magyar válogatott portugálok elleni mérkőzésén?
– Szerettem volna ott lenni, de nem jött össze – válaszolta lapunknak a 72 esztendős Georges Leekens, aki 2017 októbere és 2018 júniusa között volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – A televízióban nézem majd, leülök odahaza a nappaliban, hátradőlök a fotelben, és drukkolok a magyaroknak.

– Az Európa-bajnokság idején kimegy azért mérkőzésre?
– Néhány stadionban biztosan ott leszek. Már csak azért is, mert a belga és a francia televízióban egyaránt szakértőként dolgozom, a program feszes, meglátjuk, mennyi időm marad utazásra.

– Magyarországra nem is jön?
– Mindenképpen szeretném megnézni a Puskás Arénát. Eddig csak képeken láttam, csupa jót hallottam róla. Belgiumban nincs ilyen szép létesítmény, a magyarok büszkék lehetnek rá. Ha rajtam múlik, a franciák ellen ott lennék a lelátón. Elmúltam hetvenkettő, szerencsére egészséges vagyok, a koronavírust is megúsztam eddig. Márpedig az egészségnél nincs fontosabb!

– Legutóbb Iránban dolgozott. Miért jött el onnan?
– Hogy úgy mondjam, forró volt a politikai helyzet, a klubnál pedig kellemetlen helyzetbe hoztak. A kapusunkat a vezetők egyik napról a másikra kitették a keretből, ott maradtam megfelelő tudású helyettes nélkül. És nem voltunk igazi csapat, pedig a hazai mérkőzéseinket rendre telt ház előtt játszottuk, nyolcvanezren zsúfolódtak össze a lelátón, és a környező magaslatokon is több ezren üldögéltek. Kár azért a kalandért.

– Bánja, hogy a magyar válogatottat csupán néhány hónapig irányíthatta?
– Jó lett volna hosszú ideig szövetségi kapitánynak lenni, de az edzők sorsa már csak ilyen, egyszer fent, másszor lent. Talán abban hibáztam, hogy túl sok játékost próbáltam ki, de mire valók a felkészülési mérkőzések, ha nem erre?! Mindössze négy mérkőzésen irányítottam a csapatot, de ez már a múlt...

– Tartja valakivel a kapcsolatot a játékosok közül?
– Sokukról mindent tudok, követem a pályafutásukat. Bernd Storckkal pedig kifejezetten jó a kapcsolatom. Később, amikor Belgiumban volt edző, és korábbi együttesemet, a Mouscront irányította, gyakran beszéltünk. Szép sikert ért el a franciaországi Európa-bajnokságon, a mostani keret legalább ilyen sokra van hivatva.

– Ha nem Portugáliával, Franciaországgal és Németországgal kerültünk volna egy Európa-bajnoki csoportba...
– No igen. Három roppant kemény mérkőzés vár a magyar válogatottra a tornán. Nálam Portugália az Eb egyik favoritja, a másik Franciaország. Balszerencse, hogy mindkettő ott van a magyar együttes csoportjában. A franciák talán még a portugáloknál is erősebbek. A magyaroknak ugyanakkor nincs veszítenivalójuk, akkor sem történik semmi, ha nem szereznek pontot a tornán. Ha pedig mégis sikerülne a bravúr, az óriási boldogság lesz.

– Mit tud a mostani magyar válogatottról?
– Szinte mindent. Gulácsi Péter klasszis kapus, intelligens, sohasem üvöltözik, igazi profi, élmény volt vele dolgozni. Ha jól tudom, Marco Rossi az ötvédős rendszerben küldi pályára az együttest, ez jó döntésnek tűnik. A hátsó alakzat masszívnak mutatkozik, bár meglepve láttam, hogy Kádár Tamás végképp kikerült a keretből. Loic Nego viszont nagy fogás a válogatottnak, lendületes, ügyes futballista. De tudja, mit sajnálok igazán?

– Hallgatom.
– Hogy Szoboszlai Dominik nem lehet ott az Európa-bajnokságon. Ő olyan futballista, aki még ezen a szinten is különbséget jelenthet a csapatok között. Figyelem a teljesítményét, az ilyen játékosok aranyat érnek, a Bundesligában is szép karrier vár rá. Szerencsére ott lesz Sallai Roland, ő is óriási tehetség, gyors, motivált és ami a legfontosabb, fejben rendben van. A magyar csapatnak nagyon fontos lesz az első találkozó, ha a portugálok ellen sikerül a bravúr, a pontszerzés, az nagy lendületet adhat.

– Mikor járt legutóbb Magyarországon?
– Két éve. A Formula–1-es versenyre hívott meg egy cégvezető barátom, örömmel fogadtam el a meghívását. Budapest gyönyörű város, ahogyan sokan mások, én is beleszerettem. El tudom képzelni, milyen lesz a hangulat a következő napokban. Sok sikert kívánok a magyar válogatottnak. Hogy is mondják? Hajrá, magyarok! Így, ugye?

EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik