H. Á. 2021.06.20 14:24 Frissítve: 2021.06.22 20:06

Eb 2020: ez kellene a magyar válogatott továbbjutásához

Szombaton véget ért a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon a csoportkör második fordulója, vasárnap pedig már a harmadik kezdődik, azaz itt az ideje átnézni, hogy melyik csapatnak milyen eredményre van szüksége a továbbjutáshoz – már persze azoknak, amelyek még nem harcolták ki, vagy nincs már rá esélyük matematikailag sem.

 

Győzelemmel van esély a továbbjutásra (Fotó: Szabó Miklós)

Szögezzük le, két forduló után három válogatott mondhatja el magáról, hogy ott van a legjobb 16 között: Olaszország, Belgium és Hollandia, míg Észak-Macedónia biztosan elbúcsúzott.

A hat csoportból az első két helyezett, valamint a négy legjobb csoportharmadik adja majd a legjobb 16 mezőnyét. A csoportokon belül azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt a helyezésről, majd a jobb gólkülönbség és a több szerzett gól rangsorol.

Érintettség okán először nézzük a magyar válogatott csoportját.

F-CSOPORT
Június 23., szerda
21.00:
Portugália–Franciaország
21.00:
Németország–Magyarország

Franciaország továbbjut, ha nem kap ki Portugáliától, és akkor is továbbjut, ha elveszíti a portugálok elleni meccsét, de közben a német–magyar mérkőzés döntetlennel zárul. A franciák megnyerik a csoportot, ha győznek, vagy ha döntetlent játszanak a portugálokkal és közben a németek nem nyernek a magyar válogatott ellen. Ha a francia válogatott kikap és Magyarország nyer, úgy a csoport második helyéről a gólkülönbség dönt a francia és a magyar együttes között. 

Németország győzelemmel biztosan továbbjut, és akkor is továbblép a csoportból, ha ikszel ellenünk, miközben a franciák nem kapnak ki a portugáloktól. A csoport élén zár a német csapat, ha győz, miközben Franciaország nem nyer. A németek a harmadik helyen zárnak, ha döntetlent játszanak velünk és a franciák kikapnak, vagy ha a németek és a portugálok is kikapnak. 

Portugália továbbjut, ha nyer, és akkor is továbbjut, ha döntetlent játszik a franciákkal, miközben a németek kikapnak tőlünk. A portugálok csoportgyőztesként kerülnek tovább, ha nyernek és a németek nem. Viszont még akár a negyedik helyen is végezhetnek, ha kikapnak, miközben a németek is veszítenek.

Magyarország a csoport második helyén jut tovább, ha nyer és közben Portugália kikap. Ha nyerünk és a franciák kikapnak, a csoport második helyéért a franciákkal a gólkülönbség döntene – itt jelenleg négy gólt kellene válogatottunknak eltüntetnie. A csoport harmadik helyén zár a magyar csapat, ha nyer, és a másik meccs döntetlen. Ebben az esetben jó lenne javítani a gólkülönbségen, hogy legyen jó esély a négy legjobb harmadik helyezett közé beférni – ott ugyanis a végelszámolásnál a jelenlegi mínusz hármas gólkülönbség nem a legjobb ajánlólevél.

Mindent egybevetve: a magyar válogatott továbbjutásához az kell, hogy nyerjen Németország ellen, Münchenben, lehetőleg úgy, hogy közben a franciák legyőzik a portugálokat, mert így a mieink elkerülnék a csoportharmadikok rangsorolását.

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
  1. Franciaország 2 1 1 2–1 +1 4
  2. Németország 2 1 1 4–3 +1 3
  3. Portugália 2 1 1 5–4 +1 3
  4. MAGYARORSZÁG 2 1 1 1–4 –3 1

A-CSOPORT
Június 20., vasárnap
18.00:
Svájc–Törökország (Tv: Duna Tv) – élőben az NSO-n!
18.00: Olaszország–Wales (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Olaszország már továbbjutott és megnyeri a csoportját, ha nem kap ki Walestől, amely győzelmével a csoportelső helyén zár, iksznél második lesz.

Svájc csak a török válogatott elleni nagy különbségű győzelemmel és Wales vereségével kerülhet a második helyre. Ha győzelme esetén Walesnél rosszabb lesz a gólkülönbsége Svájcnak – amire azért jó az esély –, úgy csoportharmadik lesz, ott meg még nagyon sok tényező közbejátszhat, mire kialakul a legjobb négy harmadik mezőnye. Jelenleg egyébként Svájc a legrosszabb a harmadikok közül.

Törökország esélye a továbbjutásra egészen minimális, az első két helyre már nem érhet oda, a csoportharmadikok listáján a legjobb négy közé kerülésért Svájcot kellene nagy különbséggel legyőznie.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
  1. Olaszország 2 2 6–0 +6 6
2. Wales 2 1 1 3–1 +2 4
3. Svájc 2 1 1 1–4 –3 1
4. Törökország 2 2 0–5 –5 0

B-CSOPORT
Június 21., hétfő

21.00:
Oroszország–Dánia  
21.00:
Finnország–Belgium

Belgium már továbbjutott és egy döntetlennel biztos csoportelső.

Oroszország biztosan továbbjut, ha győz, és akkor is továbbjut, ha csak egy pontot szerez Dánia ellen és közben Finnország nem győzi le Belgiumot.

Finnország győzelemmel biztosan továbbjut – még a csoport első helye sem elérhetetlen számára matematikailag –, ahogy akkor is továbblép a 16 közé, ha ikszel és Oroszország veszít Dánia ellen.

Ha Dánia nyer Oroszország ellen, biztosan harmadik, habár a gólkülönbségek alakulhatnak úgy egy finn vereséggel, hogy a dánok győzelmükkel a csoport második helyén zárnak. 

A B-CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Belgium 2 2 5–1 +4 6
2. Oroszország 2 1 1 1–3 –2 3
3. Finnország 2 1 1 1–1   0
3
4. Dánia 2 2 1–3 –2 0

C-CSOPORT
Június 21., hétfő
18.00:
Észak-Macedónia–Hollandia
18.00:
Ukrajna–Ausztria

Hollandia biztosan csoportelső, míg Észak-Macedónia a csoport utolsó helyén zár a hétfői összecsapásuk eredményétől függetlenül.

A csoport másik meccsén Ausztriának nyernie kell Ukrajna ellen a második helyen való továbbjutáshoz, a döntetlen az ukránoknak jó a több szerzett góljuk miatt. A csoportharmadikok rangsorában jelenleg az osztrákok a második helyen állnak – döntetlennel jó eséllyel Ausztria és Ukrajna is a legjobb 16 közé kerülne.

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 2 2 5–2 +3 6
2. Ukrajna 2 1 1 4–4   0 3
3. Ausztria 2 1 1 3–3   0 3
4. Észak-Macedónia 2 2 2–5 –3 0

D-CSOPORT
Június 22., kedd
21.00:
Horvátország–Skócia
21.00:
Csehország–Anglia

Csehország csoportelső, ha elkerüli a vereséget Anglia ellen (győz vagy ikszel). A csoport második helyén zár, ha kikap Angliától és közben Skócia nyer a horvátok ellen vagy a horvát–skót meccs döntetlenre végződik. A csehek csak akkor lehetnek harmadikok, ha kikapnak az angoloktól és Horvátország legyőzi Skóciát, úgy, hogy végül jobb lesz a gólkülönbsége a horvátoknak, akiknek három gólt kellene „eltüntetniük”.

Anglia csoportgyőztes lesz, ha legyőzi Csehországot és második helyen jut tovább, ha ikszel. Anglia vereség esetén akkor lesz csoportmásodik, ha Skócia nem nyer a horvátok ellen. Az angolok csak akkor lehetnek harmadikok, ha kikapnak és Skócia úgy nyer, hogy a végén jobb lesz a gólkülönbség, mint Angliának.

Horvátországnak nyerni kell, hogy a legjobb négy harmadik közé legyen reális esélye beérni, ugyanakkor egy nagy különbségű győzelemmel – és párhuzamos angol sikerrel – a cseheket jobb gólkülönbséggel megelőzheti a második helyért vívott harcban.

Skóciára ugyanez igaz, győznie kell a harmadik helyért és nagy különbségű győzelmével, valamint párhuzamosan egy cseh sikerrel a második helyre is odaérhet az angolokat megelőzve.

 A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Csehország 2 1 1 3–1 +2 4
2. Anglia 2 1 1 1–0 +1 4
3. Horvátország 2 1 1 1–2 –1 1
4. Skócia 2 1 1 0–2 –2 1

E-CSOPORT
Június 23., szerda
18.00:
Szlovákia–Spanyolország
18.00:
Svédország–Lengyelország

Svédország a 16 közé kerül, ha nem kap ki a lengyelektől. Svéd vereség és a másik meccs döntetlenje esetén a svéd, szlovák lengyel csapat között hármas minitabella dönt. Ha a svédek kikapnak és a másik mérkőzés nem döntetlen, akkor a csoport harmadik helyén zárnak.

Szlovákia továbbjut, ha a legyőzi a spanyolokat, vagy ha ikszel és közben a másik meccsen a svédek nem kapnak ki.

Spanyolország továbbjut, ha nyer Szlovákia ellen. Döntetlennél a harmadik helyen zár, kivéve, ha a lengyelek nyernek, ebben az esetben ugyanis a spanyolok  lecsúsznak a negyedik helyre, s kiesnek. 

Lengyelországnak nyernie kell ahhoz, hogy továbbléphessen. Ha a lengyelek megverik a svédeket, az egymás elleni eredmények miatt meg is előzik őket, kivéve akkor, ha közben a szlovák–spanyol meccs iksz lesz, ekkor a svédek, a lengyelek és a szlovákok között minitabella dönt és gólkülönbségeket kell összevetni.

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svédország 2 1 1 1–0 +1 4
  2. Szlovákia 2 1 1 2–2   0 3
  3. Spanyolország 2 2 1–1   0 2
  4. Lengyelország 2 1 1 2–3 –1 1

 

2021.07.19 08:23:19

Foci Eb 2020 SMAHULYA ÁDÁM

Hiába remek futballista, a válogatottal egyelőre nem tudott maradandót alkotni.

2021.07.18 09:36:00

Foci Eb 2020 S. TÓTH JÁNOS

A kormánybiztos szerint a futball hozzánk is hazatért, de igazán csak nálunk volt otthon.

2021.07.16 18:30:58

Foci Eb 2020 NAGY ZSOLT

A Juventus friss Eb-győztese túlszárnyalta apját, és az olasz futball új szupersztárjává válhat.

2021.07.16 21:34:52

Foci Eb 2020 VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. Nehezen találtam meg a kifejezést arra, ami mostanság történik futballügyekben, de aztán beugrott: most már nagyon túlspilázzák! A labdarúgás sohasem volt annyira steril terep, mint amilyennek most szeretnék látni (vagy ami nagyobb baj: amilyenné szeretnék átváltoztatni).

2021.07.15 23:46:20

Foci Eb 2020 PÓR KÁROLY

Hibrid formációk, támadó védők, szögletvariációk – trendek, szakmai érdekességek.