Eb 2020: a Puskás Akadémia portugálja óva inti honfitársait

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2021.06.12. 12:07
null
Az NB I ezüstérmesét, a Puskás Akadémiát erősítő Joao Nunes korábban több kiváló labdarúgóval együtt futballozott a portugál utánpótlás-válogatottatkban (Fotó: Dömötör Csaba)
A felcsútiak korábbi korosztályos portugál válogatott labdarúgója, Joao Nunes a volt csapattársai sikeréért szorít a tornán, s szerinte a mieink csoportjából kerülhet ki az aranyérmes.

 

Kevés labdarúgó ismerheti jobban a portugálokat hazánkban, mint Joao Nunes. A Puskás Akadémia 25 éves portugál belső védője 2010 és 2015 között 53 korosztályos válogatott mérkőzésen lépett pályára nemzeti színekben, Fernando Santos szövetségi kapitány több korábbi csapattársával is számol a tornán.

„Renato Sanchesszel, Rúben Diasszal, Joao Cancelóval, André Silvával, Nélson Semedóval és Palinhával is együtt játszottam a Benfica B-ben vagy a portugál U-válogatottakban – mondta lapunknak Joao Nunes. – A kapcsolat megmaradt közöttünk, utóbbi két játékossal nemrégiben beszéltem, sok sikert kívánva gratuláltam nekik a kerettagsághoz. A szurkolók sokkal nagyobb elvárásokat támasztanak a csapattal szemben, mint öt éve, úgyhogy jelentős a nyomás a gárdán. A jelenlegi csapat a játékosállományt tekintve erősebb az Eb-győztesnél. Sok a kiemelkedő fiatal és a tapasztalt klasszis egyaránt, jó elegyet alkotnak. Támadásban rengeteg lehetőségünk lesz, Cristiano Ronaldo alighanem ismét vezére lesz a társaságnak, egymaga is el tudja dönteni a mérkőzéseket. A pozíciós játékot remekül elsajátította az együttes, a szó legnemesebb értelmében játssza a futballt, ám ha szükséges, a védekezésre összpontosít és lehengerlően kontráz. A döntőig is menetelhet, de a németeket és a franciákat is esélyesnek tartom a végjátékba jutásra, mi több, szerintem ebből a négyesből kerül ki az Eb győztese.”

Joao Nunes szerint Magyarország befolyásolhatja a földrésztorna alakulását.

„Ezen az Eb-n minden, illetve annak az ellenkezője is megtörténhet. Noha a csoport legszerényebb játékerejű csapataként sokan esélytelennek tartják Magyarországot, szerintem meglepetést szerezhet. Nincs veszítenivalója, évek óta ugyanabban a rendszerben játszik s vannak minőségi játékosai, beleszólhat a lényegi kérdésekbe. Magyarország pontot rabolhat a nagyoktól, ezzel pedig befolyásolhatja, melyik válogatott milyen ágon folytatja. Otthon az emberek nyilván jobban fel vannak villanyozva, ha a válogatott a franciákkal vagy a németekkel meccsel, de ha nem lesz megfelelő a gárda mentalitása, ráfázhat. Ugyanakkor nem hiszem, hogy a portugálok lebecsülnék a magyarokat, már csak a kétezertizenhatos Eb-csata miatt sem. Azon az összecsapáson nem megfelelő hozzáállást tanúsítottak a mieink, s megtanulhatták a leckét: ha nincsenek a topon, megégethetik magukat. Kívánom, hogy Marco Rossi együttese Franciaország és Németország ellen pontokat szerezzen, a június tizenötödikei találkozóra pedig kettő egyes vagy három egyes portugál győzelmet jósolok.”

MAGYARORSZÁG – VÉGLEGES KERET (26 fő)
KAPUSOK: Bogdán Ádám
(Ferencváros), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország)
VÉDŐK:
Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár), Kecskés Ákos (Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (Ferencváros),Willi Orbán(RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Cseri Tamás (Mezőkövesd),Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok),Holender Filip(Partizan Beograd – Szerbia),Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia),Loic Nego(Mol Fehérvár),Schäfer András (DAC – Szlovákia), Sigér Dávid (Ferencváros)
TÁMADÓK: Hahn János (Paksi FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország), Varga Roland (MTK Budapest)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi (olasz)

PORTUGÁLIA – VÉGLEGES KERET (26 fő)
KAPUSOK:
Anthony Lopes (Olympique Lyon – Franciaország), Rui Patrício (Wolverhampton – Anglia), Rui Silva (Granada – Spanyolország)
VÉDŐK:Joao Cancelo (Manchester City – Anglia), Nélson Semedo (Wolverhampton – Anglia), José Fonte (Lille – Franciaország),Pepe (Porto),Rúben Dias (Manchester City – Anglia),Nuno Mendes (Sporting CP),Raphaël Guerreiro (Borussia Dortmund – Németország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:Danilo Pereira (PSG – Franciaország), Joao Palhinha (Sporting CP), Rúben Neves (Wolverhampton – Anglia), Bruno Fernandes (Manchester United – Anglia),Joao Moutinho (Wolverhampton – Anglia), Renato Sanches (Lille – Franciaország), Sérgio Oliveira (Porto), William Carvalho (Real Betis – Spanyolország)
TÁMADÓK:Pedro Goncalves (Sporting CP),André Silva (Eintracht Frankfurt – Németország),Bernardo Silva (Manchester City – Anglia),Cristiano Ronaldo (Juventus – Olaszország),Diogo Jota (Liverpool – Anglia), Goncalo Guedes (Valencia – Spanyolország),Joao Félix (Atlético Madrid – Spanyolország), Rafa Silva (Benfica)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Fernando Santos

EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik