Eb 2020: a Guimaraes magyarja szerint csoda kell a portugálok legyőzéséhez

CSEH BENJÁMINCSEH BENJÁMIN
Vágólapra másolva!
2021.06.15. 16:41
null
Bencze Antal emlékeztette csapattársait, a portugálok 2016-ban nem tudták megverni a magyarokat (Fotó: Vitoria Guimaraes)
A 19 éves Bencze Antal 2018 júliusában nevelőegyesületét, az MTK Budapestet elhagyva szerződött a portugál élvonalbeli Vitória Guimaraes labdarúgócsapatának utánpótlásába, jelenleg a klub U23-as együttesének alapembere. Karrierjéről és a keddi Magyarország–Portugália Eb-meccsről is kérdeztük.

 

– Három éve szerződött a Vitória Guimaraes utánpótlásába. Honnan jött ez a lehetőség?
– Mielőtt kimentem volna Portugáliába, a levegőben volt, hogy a debreceni akadémiához szerződöm, ám időközben onnan távozott a szakmai igazgató, Luis Castro, aki meggyőzött, inkább a Guimaraeshez igazoljak, és egy próbajátékot követően szerződtettek is – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Bencze Antal.

Az U23-as portugál bajnokság 2020–2021-es kiírásának három mérkőzését leszámítva – összesen huszonhárom meccsen – az ön nevével kezdődött a Guimaraes összeállítása, amellyel az északi bajnokság 5. helyén végeztek. Miként értékeli a maga mögött hagyott idényt?
– A koronavírus-járvány miatt döcögősen indult az idény, nem volt meg az összhang a csapatban. Utána azonban volt egy ötmeccses veretlenségi sorozatunk, amihez kellett az én jó teljesítményem is.

– Eddig a portugál utánpótláscsapatokba szerződő magyar fiatalok nem tudtak eljutni klubjuk első csapatáig. Gondolhatunk itt az azóta az MTK-ba hazatérő Bíró Bencére, akivel csapattársak voltak a Guimaraesben, de ugyanonnan tért haza korábban Horváth Csanád is. Hogyan látja a jövőjét a klubnál?
– A nyári felkészülést a felnőttcsapattal kezdem meg, a legrosszabb esetben is a második csapatába fogok kerülni, ám ez rajtam múlik. Tavaly ötéves szerződést kötöttem a klubbal, így itt képzelem el a jövőmet, de kapusként ez nehezebb, hiszen egy hely kiadó a kezdőcsapatban. Honfitársaim távozásának okát nem ismerem. Úgy gondolom, a teljesítmény és a tehetség megvolt.

– Párhuzamba állítható-e a Portugália és Magyarország közti távolság azzal, hogy a magyar utánpótlás-válogatottaknál jelenleg nem számolnak önnel, annak ellenére, hogy korábban tagja volt az U15-ös és az U16-os keretnek?
– Úgy tudom, igen. Messze vagyok Magyarországtól, és utánpótláscsapatnál védek, így nehezebben követhető a teljesítményem, és a szövetség nem küldött megfigyelőt a meccseimre.

– A magyar válogatott június 15-én a portugálokkal méri össze erejét az Európa-bajnokság csoportmérkőzésén. Mit gondol, milyenek az esélyeink a címvédő ellen?
– Kisebb csoda kellene a győzelemhez, de a 2016-os, 3–3-as végeredményből kiindulva bármi megtörténhet. Szoboszlai Dominik hiánya ellenére egyik ellenfelünk sem írhatja le a magyar válogatottat. Az elmúlt években nem lett gyengébb a portugál válogatott, koncentrált játékkal azonban most esélyünk lehet a pontszerzésre.

– A csapattársaival heccelték egymást a párosítást látva? Milyen hangulat övezi az Európa-bajnokságot Portugáliában?
– Természetesen zrikáltuk egymást a csapattársaimmal, akik tüzetesen nem ismerik a magyar válogatott keretét, így azt mondták, hogy Portugália simán nyerni fog ellenünk. Emlékeztettem őket azonban, hogy ez 2016-ban nem sikerült. Guimaraesben az emberek imádják a focit, a Vitória mérkőzéseit mindenki a stadionban szeretné megnézni. Nincs ez másként a válogatott esetében sem, a portugálok élnek-halnak a futballért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik