Eb 2020: A gólom? Klassz volt, de van fontosabb is – Modric

Vágólapra másolva!
2021.06.23. 00:20
null
Luka Modric a mérkőzés után (Fotó: AFP)
Luka Modric továbbjutóhoz méltón boldogan, a kieső skótok szomorúan nyilatkoztak a labdarúgó Európa-bajnokság D-csoportjának keddi mérkőzései után, míg a csoportelsőséget győzelemmel megszerző angolok szövetségi kapitánya, Gareth Southgate úgy véli: biztos benne, hogy a csehek ellen nyújtottnál lesz még jobb produkciójuk az Eb-n.

 

HORVÁTORSZÁG–SKÓCIA 3–1

„Boldogok vagyunk, hogy egy nagy meccsen vívtuk ki a továbbjutást – kezdte gyorsértékelését Luka Modric, a horvátok második góljának szerzője. – Az első két meccsen nyújtott teljesítményünkkel egyáltalán nem voltunk kibékülve, tudtuk, hogy ennél több van bennünk. Ha úgy játszunk, ahogyan ma, mindenkire veszélyesek vagyunk. A gólom? Klassz volt, de sokkal jobban tetszett a játékunk, amit az első perctől az utolsóig nyújtottunk. Örömmel tölt el, hogy a gólomnak fontos szerepe volt, de sokkal fontosabb, hogy nyertünk.”

„Kiváló mérkőzés volt, tudtuk, hogy képesek vagyunk ilyen játékra – mondta a horvátok első gólját szerző, a meccs emberének megválasztott Nikola Vlasic, aki először került be a kezdőcsapatba ezen az Európa-bajnokságon. – Hiába egyenlítettek, nyugodtak maradtuk, mert éreztük, hogy a miénk a jobbik csapat, és tudtuk, hogy képesek leszünk újabb gólhelyzeteket kialakítani. Végül meggyőző sikert arattunk, és azt hiszem, ma az a horvát válogatott volt a pályán, amelyiket minden szurkolónk látni akar. Nem számít, hogy a kezdőbe jelölnek, vagy a kispadra, én mindig készen állok.”

„El vagyunk keseredve, hogy nem jutottunk tovább – értékelt John McGinn az ITV mikrofonja előtt. – Sajnos a torna egyetlen meccsén sem kezdtünk úgy istenigazából jól. Egy kiváló, több nagy tornán rutint gyűjtő csapat volt ma az ellenfelünk, amely igazolta is a hírét. Mi nem tudtuk megmutatni a legszebb arcunkat, igaz, már azzal történelmet írtunk, hogy kijutottunk az Európa-bajnokságra."

„A srácok össze vannak törve – vette át a szót Callum McGregor, a skótok gólszerzője. – A drukkereink ma is csodálatosak voltak, köszönjük, megtették a magukét. Az első gólomat lőttem a válogatottban, ez csodálatos érzés, de nem csillapítja a kiesés miatti bánatunkat. Keserves leckében részesítettek minket az ellenfél klasszisai, de ettől talán még inkább áhítjuk majd a következő Európa-bajnoki részvételt.”

ANGLIA–CSEHORSZÁG 1–0

„Úgy gondolom, nagyon jól kezdtük a mérkőzést, stabilan birtokoltuk a labdát, amikor meg labda nélkül voltunk, változtattunk a korábbi meccseinken csináltakhoz képest, mert más összeállításban léptünk most pályára, mint eddig – fogalmazott Gareth Southgate, az angolok szövetségi kapitánya a csehek elleni meccset követően. – Lenyűgözött Bukayo Saka teljesítménye, nemcsak ma, hanem az egész hónapban. A cseheké egy igazán jó csapat, igazán nehéz volt feltörni a védekezésüket. Biztos vagyok benne, hogy a továbbiakban még jobb teljesítményt fogunk nyújtani. Nem szereztünk még gólt például rögzített játékhelyzetből, pedig a nagy meccseken ezek azért nagyon fontosak lehetnek. Szóval, nem tökéletes még a játékunk, de ma a csehek ellen azért voltak olyan pillanatok, amikor elég jól néztünk ki.”

„Amikor Saka és Sterling sprinteltek a labdával, akkor azért nagyon nehéz volt megállítani őket – értékelte a mérkőzést a csehek szövetségi kapitánya, Jaroslav Silhavy. – A kapott gólnál hibáztunk, egyáltalán nem figyeltek a védőink Sterlingre. Ráadásul azért is bosszant a dolog, mert tudtuk, hogy a meccs elején nagyobb nyomásra számíthatunk, és meg is kaptuk. Tudtuk, hogy Anglia korai gólra fog hajtani, mégsem tudtuk megakadályozni ezt. Amúgy nézzük pozitívan: egy meccsel a vége előtt már megvolt a továbbjutásunk, és Angliával az első helyért küzdöttünk. Szóval elértük, amit akartunk.”

EURÓPA-BAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
D-CSOPORT
HORVÁTORSZÁG–SKÓCIA 3–1 (1–1)

Glasgow, 9896 néző. Vezette: Rapallini (argentin)
HORVÁTORSZÁG: Livakovic – Juranovic, Lovren, Gvardiol (Barisic, 70.), Vida – Kovacic, Brozovic – Perisic (Rebic, 81.), Modric, Vlasic (Ivanusec, 76.) – Petkovic (Kramaric, 70.). Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic
SKÓCIA: D. Marshall – McTominay, Hanley (McKenna, 33.), Tierney – O'Donnell (Patterson, 84.), S. Armstrong (Fraser, 70.), McGinn, McGregor, A. Robertson – Dykes, Ché Adams (Nisbet, 84.). Szövetségi kapitány: Steve Clarke
Gólszerző: Vlasic (17.), Modric (62.), Perisic (77.), ill. McGregor (42.)

CSEHORSZÁG–ANGLIA 0–1 (0–1)
London,
Wembley Stadion, 19 104 néző. Vezette: Artur Soares Dias (portugál)
CSEHORSZÁG: Vaclík – Coufal, Celustka, Kalas, Boril – Holes (Vydra 84.), Soucek – Masopust (Hlozek, 64.), Darida (Král, 64.), Jankto (Sevcík, a szünetben) – Schick (Pekhart, 75.). Szövetségi kapitány: Jaroslav Silhavy
ANGLIA: Pickford – Walker, Stones (Mings, 79.), Maguire, L. Shaw – K. Phillips, Rice (J. Henderson, a szünetben) – Saka (Sancho 84.), Grealish (Bellingham 68.), Sterling (Rashford 68.) – Kane. Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
Gólszerző: Sterling (12.)

A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Anglia 3 2 1 2–0 +2 7
2. Horvátország 3 1 1 1 4–3 +1 4
3. Csehország 3 1 1 1 3–2 +1 4
4. Skócia 3 1 2 1–5 –4 1
A D-CSOPORT PROGRAMJA
Június 13., vasárnap, 15.00
London
Anglia–Horvátország 1–0
Június 14., hétfő, 15.00
Glasgow
Skócia–Csehország 0–2
Június 18., péntek, 18.00
Glasgow
Horvátország–Csehország 1–1
Június 18., péntek, 21.00
London
Anglia–Skócia 0–0
Június 22., kedd, 21.00
Glasgow
Horvátország–Skócia 3–1
Június 22., kedd, 21.00
London
Csehország–Anglia 0–1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik