Eb 2020: bővebbek lehetnek a keretek, 26 játékos képviselhetné hazánkat is

V. J.V. J.
2021.04.27. 16:27
null
A javaslat alapján Magyarországot is 26 játékos képviselhetné az Eb-n (Fotó: AFP)
A szokásosnál bővebbek lehetnek a válogatott keretek a június 11-én kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságon, amelynek társházigazdája Budapest.

 

Az európai szövetség (UEFA) nemzeti csapatokkal foglalkozó testületének hétfői javaslata szerint – amit még az UEFA vezetőségének jóvá kell hagynia a hét végéig – 23 helyett 26 játékosból állna egy-egy válogatott kerete. A létszámemelésre azért kerülne sor, mert a koronavírus-járvány miatt zsúfoltabbá vált a versenynaptár és a játékosok nagyobb igénybevételnek voltak kitéve.

Arról már korábban határozott az UEFA, hogy három helyett öt cserét engedélyez a mérkőzéseken.

A tavalyról idénre halasztott kontinensviadalt június 11. és július 11. között bonyolítják le. Eredetileg 12 város adott volna otthont a mérkőzéseknek, de mivel, Dublin és Bilbao nem tudta garantálni a nézők beengedését a stadionba, a múlt héten változott a helyzet (12 helyett 11 rendező város lesz), beugróként jelentkezett Sevilla, Szentpétervár pedig több csoportmeccset rendez, míg London egy plusz nyolcaddöntőt kapott.

A többi rendező város: München, Baku, Róma, Koppenhága, Bukarest, Amszterdam, Glasgow és Budapest. A magyar fővárosban a Puskás Aréna három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont.

FOCI EB 2020
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország


(MTI)

Legfrissebb hírek

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

Bejelentették a 2028-as és a 2029-es BL-döntő helyszínét is

Bajnokok Ligája
2026.09.15. 12:37

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

Jövő nyáron egy lépéssel közelebb lesz a BL-ligaszakasz az NB I bajnoka számára

Minden más foci
2026.09.10. 12:34

Az UEFA megbüntette a Crvena zvezdát Mladics éltetése miatt

Európa-liga
2026.09.05. 12:13

Nem ússza meg a Fenerbahce? Az UEFA fegyelmi eljárást indított a lyoni balhé miatt

Bajnokok Ligája
2026.09.03. 11:02

Real Madrid–Inter, Liverpool–Atlético Madrid rangadókkal indul a BL alapszakasza

Bajnokok Ligája
2026.08.29. 14:16