Eb 2020, B-csoport: Ukrajna már nyolc ponttal a portugálok előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.10. 22:45
null
Mitrovicsék könnyedén verték a litvánokat (Fotó: AFP)
Az ukrán labdarúgó-válogatott hazai környezetben 1–0-ra legyőzte Luxemburgot az Európa-bajnoki selejtezősorozat B-csoportjában, ezzel megszilárdította vezető pozícióját a csoport élén.

Andrij Sevcsenko ukrán válogatottja márciusban Gerson Rodrigues hosszabbításban esett öngóljával győzött 2–1-re Luxemburgban. A miniállam nemzeti csapatának az volt az eddigi egyetlen veresége a selejtezősorozatban – a litvánok ellen két meccsen négy pontot szerzett –, Lvivben azonban elszenvedte a másodikat, mivel Roman Jaremcsuk korai találatára szabályos góllal nem tudott válaszolni.

Az ukránok a Luxemburg felett aratott két és a szerbek elleni 5–0-s sikerrel sorozatban a harmadik győzelmüket aratták a csoportban, így már hat pont előnnyel állnak az élen – a két meccsel kevesebbet játszó, friss Nemzetek Ligája-győztes Portugáliát pedig nyolc ponttal előzik meg.

A csoport másik mérkőzésén Szerbia 4–1-re megverte az európai válogatottak ellen tétmeccsen 2016 októbere óta nyeretlen Litvániát. A házigazdáknál Alekszandar Mitrovics (Fulham) duplázott, Dusan Tadics (Ajax) gólpasszt adott, míg a Real Madrid új szerzeménye, Luka Jovics egy gólt lőtt – nem is akármilyet.


Szeptemberben Szerbia–Portugália és Litvánia–Ukrajna meccsekkel folytatódnak a B-csoport küzdelmei.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
4. FORDULÓ

B-CSOPORT
Szerbia–Litvánia 4–1 (A. Mitrovics 20., 34., Jovics 35., Ljajics 92., ill. Novikovas 71. – 11-esből)
Ukrajna–Luxemburg 1–0 (Jaremcsuk 6.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ukrajna 4 3 1 8–1 +7 10
2. Luxemburg 4 1 1 2 4–5 –1 4
3. Szerbia 3 1 1 1 5–7 –2 4
4. Portugália 2 2 1–1 0 2
5. Litvánia 3 1 2 3–7 –4 1
Legfrissebb hírek

Az alsó ágon a szerbek és a britek nyerték a csoportot a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 17:56

Fáradt befutó – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.01.25. 23:01

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20

Fölényes győzelmével Szerbia lesz Magyarország ellenfele a vízilabda Eb-döntőben

Vízilabda
2026.01.23. 21:51

Drámai meccsen játszott döntetlent Litvánia és Csehország a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.22. 21:25

Hiába nyertek az osztrákok a szerbek ellen, búcsúztak a férfi kézilabda Eb-től

Kézilabda
2026.01.19. 20:03

Döntetlent játszott a szerbekkel a magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.01.17. 16:27
Ezek is érdekelhetik