Eb 2020, B-csoport: Ukrajna kiütötte Szerbiát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.07. 22:49
null
Az ukránok esélyt sem adtak a szerbeknek (Fotó: Twitter)
Ukrajna 5–0-ra legyőzte Szerbiát a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezősorozatának B-csoportjában. A másik pénteki mérkőzésen Litvánia 1–1-es döntetlent játszott Luxemburggal. 

 

Az ukránok Viktor Cigankov duplájával már két góllal vezettek a félidőben, majd ellentmondást nem tűrően futballoztak a második játékrészben is. Jevhen Konopljanka kétszer, Roman Jaremcsuk egyszer volt eredményes a szünet után.

Andrij Sevcsenko csapata teljesen megérdemelten nyert még ekkora különbséggel is, s ezzel az ukránoknak három meccs után már hét pontjuk van.

A csoport másik mérkőzésén Luxemburg szerzett vezetést Gerson Rodriguesrévén a 21. percben. Sokáig úgy tűnt, pont nélkül maradhat hazai pályán Litvánia – amely a 42. perctől ráadásul emberhátrányban is futballozott –, ám a 74. percben Arvydas Novikovas egyenlített.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, B-CSOPORT
Litvánia–Luxemburg 1–1 (Novikovas 74., ill. G. Rodrigues 21.)
Kiállítva: Mikoliunas 42., Vorobjovas 95. (Litvánia)
Ukrajna–Szerbia 5–0 (Cigankov 26., 28., Konopljanka 46., 75., Jaremcsuk 59.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ukrajna 3 2 1 – 7–1 +6 7
2. Luxemburg 3 1 1 1 4–4 0 4
3. Portugália 2 – 2 – 1–1 0 2
4. Litvánia 2 – 1 1 2–3 –1 1
5. Szerbia 2 – 1 1 1–6 –5 1

 

Legfrissebb hírek

Puskás Ferencék a 7:2-es sikerükkel megtörték a közöny jegét

Népsport
2026.10.31. 09:23

„Öt éve koldusként járok-kelek” – a túlélésért küzd az ukrán kézilabda

Kézilabda
2026.10.15. 11:59

Kiváló hangulatról írnak a szlovákok az ukrán–magyar NL-mérkőzés után

Magyar válogatott
2026.10.06. 16:40

Olvasóink szerint Csinger Márk volt a magyar válogatott legjobb játékosa az ukránok ellen

Magyar válogatott
2026.10.06. 12:53

Mint egy fogorvosi látogatás; Művészi értékért nem jár pont – ukrán lapvélemények a nagyszombati NL-meccs után

Magyar válogatott
2026.10.06. 09:33

Marco Rossi: Ezúttal mi voltunk szerencsések, és Ukrajna érdemelt volna győzelmet

Magyar válogatott
2026.10.05. 23:51

Tóth Milán: Nem gondoltam volna, hogy a szünet végére négyszeres magyar válogatott leszek...

Magyar válogatott
2026.10.05. 23:27

Tóth Milán és Csinger Márk góljával nyertünk Ukrajna ellen – videók

Magyar válogatott
2026.10.05. 22:49