UEFA: CR-ék nem jutnak extra pontokhoz, elutasították az óvást

MTI MTIMTI MTI
2019.05.03. 12:30
null
Junior Moraes (jobbra) a portugálok szerint nem léphetett volna pályára az Eb-selejtezőn (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elutasította Portugália és Luxemburg óvását, amelyet azért nyújtottak be, mert az ukrán válogatottban a márciusi Európa-bajnoki selejtezőkön pályára lépett a brazil születésű Junior Moraes.

Az UEFA pénteken közölte, hogy fegyelmi bizottsága a beadvány ellen foglalt állást, így Ukrajna a portugálok ellen szerzett egy (0–0) és a Luxemburg elleni győzelemmel (2–1) begyűjtött három pontját is megtarthatja, amivel vezeti a csoportot.

Az óvást arra hivatkozva nyújtotta be a két ország sportági szövetsége, hogy a márciusban honosított Moraes nem élt Ukrajnában megszakítás nélkül öt évet, márpedig a nemzetközi szövetség szabályai szerint csak abban az esetben szerepelhet egy játékos más nemzet színeiben, ha az adott országban legalább ennyi időt él folyamatosan.

A 32 éves labdarúgó 2012-től Ukrajnában játszik – korábban a Metalurg Doneckben és a Dinamo Kijevben szerepelt, jelenleg pedig a Sahtar Doneckben –, ám 2017 januárjától volt egy rövid kínai kitérője. Az UEFA fegyelmi bizottsága ennek ellenére elutasította az óvást.

Legfrissebb hírek

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
1 órája

„Nem számítok atrocitásra” – Ukrajna első számú sportújságírója a magyarok elleni meccsekről

Magyar válogatott
4 órája

Nemzetek Ligája: kikerült az ukrán keretből az Utrecht gólerős centere

Minden más foci
2026.09.21. 15:41

Kijevi jelszó: élni muszáj! – interjú az Eb-ezüstérmes Rácz Lászlóval

Magyar válogatott
2026.09.21. 10:04

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

PSG-légiós és Zubkov is az ukrán keretben, amely két helyen máris változott

Minden más foci
2026.09.18. 12:10

A női futsalválogatott döntetlent játszott az Eb-ezüstérmes Ukrajnával

Magyar válogatott
2026.09.09. 20:13

MLSZ: indul a jegyértékesítés az első két hazai NL-meccsre

Magyar válogatott
2026.09.02. 11:32