Eb 2016: Nikolics nem titkolja, van benne hiányérzet

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
2016.07.07. 09:23
null
Nikolics Nemanja népszerű a szurkolók körében (Fotó: Hegedüs Gábor)
Nikolics Nemanja sosem felejti el az Európa-bajnokságon átélt élményeit, azt ugyanakkor nem tagadja, van némi hiányérzete a játékidőt illetően.

– Van hiányérzete az Európa-bajnoksággal kapcsolatban?
– Bíztam benne, hogy több lehetőséget kapok az Eb-n. A szövetségi kapitány döntését természetesen tiszteletben tartottam, de nem titkolom, előzetesen abban bíztam, hogy fontosabb szerep hárul rám – mondta Nikolics a Nemzeti Sportnak. – Annak azért örülök, hogy amikor a pályán voltam, éltem az eséllyel, az Izland elleni gólpasszomat, illetve az azt követő őrületet amíg élek, nem feledem. Ha amiatt szomorú is vagyok, hogy kevés időt tölthettem a pályán, amit elértünk, megfelelő vigaszt jelent.

– Szóljunk még valakiről, aki bízott önben, Szalai Ádámról.
– Így van, Ádám az Izland elleni találkozó előtt azzal lépett oda hozzám, hogy én döntöm el a meccset. Jólestek a szavai, arról tanúskodtak, mennyire egységesek vagyunk. Ha nem is én juttattam a labdát az ellenfél kapujába, örülök, hogy döntő érdemeim voltak az egyenlítésben. Meg is köszöntem Ádámnak, hogy hitt bennem. Egyébként is jellemző erre a csapatra, hogy mindannyian megbízunk a másikban. Így azért jó érzés pályára lépni.

– A nyáron elbúcsúzik a Legiától?
– Ha én ezt tudnám… Új edzője van a csapatnak, Besnik Hasi, már beszéltem vele, a szavaiból úgy vettem ki, számít rám. A magam részéről nem bánnám, ha a jövő keddi BL-selejtezőn már be is vetne. Az Eb alatt a sportigazgatónk is üzent egyszer-kétszer, részint gratulált, részint megírta, hogy szeretettel várnak vissza. Habár abban már megegyeztünk, hogy megfelelő ajánlat esetén elengednek. Meglátjuk, érkezik-e ilyen.

– Eddig egy sem futott be?
– Nem értesültem róla. Igaz, az elmúlt napokban a telefonomat kikapcsoltam, és felraktam a polcra, mert csak a családdal akartam törődni.

– És ha a Barcelona kereste?!
– Akkor erről lecsúsztam… De a gyerekek megértek ennyit.

NIKOLICS NEMANJA A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN BŐVEBBEN MESÉL EB-ÉLMÉNYEIRŐL, ELMONDJA, MELY TÁRSAIT EMELNÉ KI, ÉS HOGY MIT CSINÁL MA ESTE FÉL HATTÓL…

 

Legfrissebb hírek

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.08. 10:08

A Rossi-korszak nyitányát és a rossz emlékű Leekens-érát idézi a válogatottra váró finn, kazah páros

Magyar válogatott
2026.06.05. 13:24

Magyar vb-rajt angolveréssel, Szenegál romba dönti a világbajnokot – videók!

Minden más foci
2026.05.31. 12:47

Szoboszlai lehagyhatja Détárit és Mészölyt is; már csak Sallai maradt Rossi első csapatából

Magyar válogatott
2026.03.28. 11:16

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
2026.03.19. 20:06

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44
Ezek is érdekelhetik