Eb 2016: korábbi partjelzője Kassainak adná a döntőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.07. 09:00
A kemma.hu Kassai Viktor korábbi asszisztensével, Erős Gáborral latolgatta a magyar játékvezető Európa-bajnoki döntős esélyeit.

Az Eb-n közreműködő játékvezetők többsége már hazautazott, az elődöntő mérkőzéseit vezető svéd Jonas Eriksson és az olasz Nicola Rizzoli, illetve az ezeken negyedik játékvezetőként munkát kapó lengyel Szymon Marciniak és a szlovén Damir Skomina sem kap több feladatot a tornán, nem is utaznak vissza az Enghien-les-Bainsben lévő szálláshelyükre.

A Nemzeti Sport Online úgy értesült, hogy rajtuk kívül már csak három játékvezető és csapata maradt a bírók bázisán, közülük kerül ki a vasárnapi finálé bírója. Kassai Viktor mellett a szerb Milorad Mazsics és az angol Mark Clattenburg reménykedhet még.

„Erős riválisai vannak Viktornak, hiszen Clattenburg és Mazsics is kiváló játékvezető. Szakmailag azonban őt tartom a legjobbnak, a rutin és a tapasztalat, valamint a profi szemlélet terén is, így elfogultság nélkül mondhatom, hogy ő érdemelné meg leginkább a finálét” – mondta a kemma.hu-nak Erős Gábor, Kassai korábbi segítője.

Erős elárulta, hogy az UEFA-nál több szempontot is figyelembe vesznek a játékvezető kijelölésénél.

„Az UEFA játékvezetői testülete ilyenkor azt is figyelembe veszi, hogy a számba vehető játékvezetőknek volt-e korábban valamilyen problémájuk, konfliktusuk az állva maradt csapatokkal. Kőkemény szakmai indokok döntenek ilyenkor” – mondta a 44 esztendős játékvezető, akinek ez lesz az utolsó éve a nemzetközi porondon (45 éves korig lehet működni nemzetközi meccseken).

„Viktorral a mai napig jó, mondhatnám, baráti viszonyban vagyunk, én vagyok az egyik legnagyobb szurkolója. Ugyanez igaz Vámos Tiborra is, akivel rengeteg közös küldésünk volt, számos mérkőzésen és tornán működtünk együtt így hárman. A korom miatt egyébként nemzetközi szinten már nem tevékenykedhetem jövőre, de itthon még lesznek feladataim” – árulta el Erős.

Legfrissebb hírek

Jordániai bíró vezeti a spanyolok első meccsét

Foci vb 2026
2026.06.12. 16:07

A két évvel ezelőtti BL-döntő bírója vezeti a brazilok első vb-meccsét

Foci vb 2026
2026.06.10. 15:34

Brazil játékvezető a vb nyitó mérkőzésén

Foci vb 2026
2026.06.09. 15:29

Rúsz Márton Szombathelyen vezet válogatott mérkőzést

Minden más foci
2026.06.02. 16:59

Bognár Tamás: A játékvezetés nagy felelősség, nem lehet félvállról venni

Labdarúgó NB I
2026.05.29. 07:52

Horvát és szerb játékvezető a magyar válogatott felkészülési mérkőzésein

Magyar válogatott
2026.05.22. 15:47

Amikor a BL-döntő játékvezetője nem elég jó a világbajnoksághoz

Bajnokok Ligája
2026.05.21. 17:50

Az Arsenalnak szabad azt, amit más csapatnak nem? Berágtak a játékvezetőre a West Hamnél

Angol labdarúgás
2026.05.11. 09:45
Ezek is érdekelhetik