Videó: Ramos és Costa balhéja után Del Bosque tett rendet

2015.09.05. 16:37
Sergio Ramos és Diego Costa sosem voltak puszipajtások, a spanyol válogatottban azonban kénytelenek kijönni egymással, hiszen a nemzet összetartja őket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kisebb összezörrenések sem lehetnek a párosnál…

Ramos és Costa kapcsolatának nem tett jót, hogy egyikük a Real Madridot, másikuk az Atléticót erősítette nem is olyan régen.

Azóta a brazilból lett spanyol csatár már a Chelsea-nél futballozik, és látványosan csillapodtak a kedélyek a fővárosi derbiken gyakran összeszólalkozó duónál.

A spanyol válogatott edzésén azonban továbbra is kőkeményen gyötrik egymást, a legutóbbi tréningen pedig ebből egy kisebb balhé is lett.

Először csak viccből lökdösődtek, ezután azonban összeszólalkoztak, miután a csatár esését követően Costa a kemény rúgásra, míg Ramos a műesés miatt panaszkodott.



Végül a szövetségi kapitánynak, Vicente del Bosquénak kellett rendet raknia.

A spanyolok sokáig nem civakodhatnak, este, 20.45 órakor Oviedóban Szlovákia ellen lépnek pályára Eb-selejtezőn.

Legfrissebb hírek

Yamal korai gólja után az első félidő hajrájában négy perc alatt fordított Anglia

Minden más foci
12 perce

Dragoner Áron a varasdi meccs után szeretne még matekozni

Magyar válogatott
2026.09.24. 11:21

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Az RFEF hivatalosan is bejelentette Luis de la Fuente szerződéshosszabbítását

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:20

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
2026.09.21. 09:29

A világbajnokok közül négyen nem lesznek ott Spanyolország Nemzetek Ligája-rajtján

Minden más foci
2026.09.18. 13:07

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren

Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59